2021-11-28

dr. NEHÉZ-POSONY KATA: ”A jognak asztala…”

„Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet…”

Petőfi sorai azért nagyon fontosak ma is és különösen e járvánnyal sújtott időszakban, mert alapvetően szólnak arról, hogy egy társadalom akkor boldogulhat igazán, ha annak tagjai egyenlő méltóságú emberként férhetnek hozzá az állam által nyújtott szolgáltatásokhoz, azon belül is különösen a jogi szolgáltatáshoz.

A hazai jogegyenlőségről

Ez a cél természetesen békeidőben sem valósul meg teljesen, de mindannyiunk feladata, hogy törekedjünk rá. Az szinte alapvetés, hogy ma Magyarországon sajnos nincs jogegyenlőség, csupán formálisan. Ez azt jelenti, hogy a törvényeink megfogalmazása szerint bárkinek joga van az őt ért sérelmek miatt bírósághoz fordulni, azonban a gyakorlatban ez egyáltalán nem érvényesül. Az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés egyenlőtlensége a Covid miatti korlátozásokkal még tovább növekszik.

Sem a társadalmilag hátrányosabb helyzetben, mélyszegénységben élők, sem az iskolázatlanabb rétegek – e kettő sokszor egybe is esik – nem jutnak megfelelő jogvédelemhez akkor sem, ha nincs járványügyi korlátozás. A jogvédelem hiánya ugyanakkor kihat a mindennapi életükre, lehetőségeikre, anyagi tehetségükre is, amely tovább növeli a különbségeket a társadalom szerencsésebb rétegeihez képest.

Mire is gondolunk konkrétan? Az alacsonyabb társadalmi státuszú emberek nem engedhetik meg magunknak, hogy megfelelően képzett és az alkotmányos alapelveket is (diszkrimináció tilalma, emberi méltóság védelme, betegjogok, tulajdonjog védelme, szociális igazságosság) szem előtt tartó, valamint ezek érvényesítésére is hajlandó jogi képviselőt bízzon meg. Sokan még arról sem értesülnek, hogy őket a törvény betűje szerint jogtalanság érte. Ennek egyik oka az információhoz való hozzáférés korlátozottsága bizonyos területi és társadalmi csoportok számára. Ott, ahol még a téli tűzifa megszerzése is napi küzdelem kérdése, ott az információk forrása is meglehetősen szűkös. Ezekben az otthonokban tipikusan csak a kormányzat által teljes mértékben monopolizált, és a központi propaganda üzeneteit közvetítő csatornák érhetőek el. Ezekből az hallatszik a lakosság felé, hogy ebben az országban minden a legnagyobb rendben van, ami mégsem, arról az ellenzék, a migránsok és a civilek tehetnek. Sok esetben az emberek a kommunikációt hallva elhiszik, hogy valójában minden rendben van, és azt gondolják, hogy a saját bőrükön tapasztalt ellentétes élmény csupán a kivétel, és ők vannak szerencsétlen helyzetben, amin segíteni úgysem lehet.

A jogrendszer tökéletlensége a jogbiztonság teljes hiányához vezet

A tájékozatlanság egyfelől az abban való tudatlanságot eredményezi, hogy egyáltalán kit milyen jogok illetnek meg. Ha ezt nem ismerteti senki az érintettekkel (ez részben oktatási kérdés is, amely egy külön fejezetet is megérne), akkor csupán az alapvető emberi természetből fakadó igazságérzet marad, amely sok esetben helyes irányba mutat ugyan, mégis kevés ahhoz, hogy érdemi segítséget nyújtson. Az egyre bonyolultabb jogrendszer, megterhelve egy végtelenül cinikus és kizárólag a napi politikai, gazdasági érdekeknek megfelelő, átgondolatlan és kaotikus jogalkotással, azt eredményezi, hogy nem csak a laikusok vesznek el a jog útvesztőjében, hanem sokszor maguk a jogalkalmazók is. Ez a jogbiztonság teljes hiányához vezet, amely jelenleg Magyarországon sajnos megvalósult. Az egyedi, személyre szabott jogalkotás, hibásan megfogalmazott kapkodó szabályrendszer azt eredményezi, hogy a hatóságok, bíróságok is egyre gyakrabban hoznak jogsértő határozatokat. Nem azért, mert ez a szándékuk, hanem mert a rendszer már nem működik logikus, és a szabályozni kívánt céllal összhangban lévő egészként, és így a mérlegelés során nincs más kapaszkodója a döntéshozónak sem, csak a törvény betűje. Ez ugyanakkor sok esetben éppen az elérni kívánt céllal ellentétes eredményre vezet, gondoljunk csak a rokkantsági igazolványok felülvizsgálatának kapkodó és elhibázott szabályozására, amelynek eredményeként a végtag-amputált betegről a hivatal személyes vizsgálat nélkül a felülvizsgálat során megállapítja, hogy 100 %-osan munkaképes, ezért megszünteti a szociális ellátását. Csak remélni tudom, hogy nem az volt a jogalkotó szándéka, hogy több ezer rászoruló, és tényleg beteg, vagy korlátozott képességű embertársunk essen ki az ellátórendszerből.

Rászorulók jogi segítségnyújtása

A bírósági eljárások nagy részében kötelező a jogi képviselet, és bár az állam elvileg működtet jogsegély szolgálatot, ennek hatékonysága nem megfelelő. Ráadásul kevesek által igénybe vehető lehetőség, hiszen a jövedelmi határhoz kötött feltétel a sok más területen is érvényesülő nyugdíjminimumhoz kötött, amelynek összeghatára olyan – a valós piaci viszonyoktól elrugaszkodott mértékben – alacsony, hogy sokszor még a közmunkás jövedelem is meghaladja ezt. Vagyis az ingyenes jogsegélyszolgálat csupán olyan kis társadalmi csoportnak vehető igénybe, amelynek általában arra sem elegendő a jogi tudatossága, hogy felismerje egyáltalán a jogszolgáltatás szükségességét, nem, hogy tényleges segítséget is kérjen.

Bár éppen a napokban jelentette be az igazságügyi miniszter, hogy a Magyar Ügyvédi Kamarával együttműködve kiszélesítik a jogsegélyszolgálatot, hogy ne legyen senki, aki nem jut megfelelő jogi szolgáltatáshoz, tartok tőle, hogy mindaddig ameddig ehhez a törekvéshez nem párosul megfelelő finanszírozás és tájékoztató kampány, addig érdemi hatékonyságjavulást ez nem fog eredményezni. Nem azért, mert az ügyvédek olyan pénzéhesek lennének, hanem azért, mert jelenleg egy bolti eladó jobb órabérrel dolgozik, mint a jogsegélyre kirendelhető ügyvédek, akik a valósan az ügyre fordított idejüknek csak egy töredékét tudják elszámolni a díjuk megállapítása során.

A rászorulók jogi segítségnyújtására további lehetőség elvileg a bírósági panasznap, ahol a bíróság maga nyújt egyfajta személyes jogsegélyt. Megadott napokon ügyfélfogadási időpontokban személyesen lehet felkeresni a bíróságot, ahol tipikusan a bírósági titkárok, vagy fogalmazói munkakörben dolgozó, jellemzően tapasztalatlan, friss jogi diplomával rendelkezők fogadják az ügyfeleket. Ez azzal is jár, hogy a legkülönbözőbb jogi problémákra nem biztos, hogy megfelelő tájékoztatással szolgálhatnak, hiszen éppen az a tapasztalatuk hiányzik, amely alapján valós és érdemi segítséget nyújthatnának az állampolgárok számára, megfelelő eljárást javasolva. Nyilvánvalóan hozzátartozik ehhez, hogy a jogkereső, de jogban járatlan polgár sokszor egyáltalán nem tudja, hogy az érzése szerint átélt igazságtalansággal szemben pontosan milyen módon kell fellépni, melyek a fontos információk, és milyen iratokra, egyéb bizonyítékokra volna szüksége annak alátámasztására. Ebből fakadóan egy 20 perces tájékoztató beszélgetésen egyáltalán nem biztos, hogy van elegendő információja a bírósági munkatársnak, hogy megfelelő iránymutatással szolgáljon.

A legkiszolgáltatóbbak helyzete romlik

Mindezzel együtt sokan még annyi jövedelemmel sem rendelkeznek, hogy a megfelelő telefonhívásokkal, utazásokkal egyáltalán megtalálják azokat a lehetőségeket, amelyeket igénybe kellene venniük. Sokszor nincs pénzük még az iratok lemásolására sem, nincs internet elérhetőségük, nem tudnak emailt küldeni.

Mindez tehát alapvetően járul hozzá ahhoz, hogy az alacsony társadalmi státuszú emberek számára még technikailag is szinte lehetetlen az igazságszolgáltatáshoz fordulni, nem is említve, hogy a legtöbb hazai eljárásban az igényérvényesítés szigorú – többnyire jogvesztő – határidőkhöz kötött, így sok esetben a még oly jogos igénytől is elesnek a rászorulók.

Itt kell megemlíteni azt a sajnálatos jogalkotási folyamatot, mely alapvetően befolyásolja a fent leírt helyzetet. A hazai közigazgatási jog az utóbbi években számos változáson ment keresztül, melyek közül egyik legfontosabb, és a legkiszolgáltatottabb réteget érintő változás, hogy a közigazgatási eljárások alapvetően egyfokúvá váltak, azaz nincs rendes jogorvoslat az eljárások döntő többségében.

Ezek az eljárások tipikusan éppen azok, amelyek az emberek mindennapi életüket, egészségüket, vagyonukat, családi viszonyaikat rendezik, és befolyásolják. Adóügyek, társadalombiztosítási, alapellátás (pl.: nyugdíj, szociális segélyek, rokkantsági igazolványok) földhivatali eljárások, különböző igazolások és igazolványok kiváltása stb. Ezekben az ügyekben az alapeljárás valamennyi területen a Kormányhivatalok alá beszervezett módon folyik, melynek jogsértő, vagy igazságtalan döntéseivel szemben általában nincs jogorvoslat. Egy lehetősége van az ügyfélnek, hogy a jogsértő határozattal szemben 30 napon belül bírósághoz forduljon. Tekintettel arra, hogy a közigazgatási határozatok felülvizsgálata iránti eljárás törvényszéki hatáskörbe tartozik, a jogi képviselet kötelező.

Mindez azt jelenti, hogy csak akkor tudja bíróság elé vinni az ügyfél az ügyét, ha rendelkezik megfelelő jövedelemmel ahhoz, hogy ügyvédet bízzon meg, vagy annyira kicsi a jövedelme, és még vagyona sincs (pl ingatlana, vagy gépjárműve), hogy a fent hivatkozott jogsegélyszolgálat biztosít számára képviseletet. Ez utóbbi hatékonysága azért meglehetősen korlátozott. Jól látható mindebből, hogy alapvetően azok tudják érvényesíteni a jogaikat, akik tájékozottak, megfelelő jövedelemmel rendelkeznek, és a jogtudatosságuk is megfelelő ahhoz, hogy veszik a fáradságot és megvívják a maguk csatáját. Azokban a régiókban azonban, ahol még a napi megélhetés is gondot okoz, nincs megfelelő tartalék, és az az információ sem jut el hozzájuk, hogy honnan, kitől kérhetnek segítséget, ott egyéltalán nem reálisan elérhető az igazságszolgáltatás.

Az ilyen helyzetben lévők helyzetével a hivatalok is gyakran visszaélnek, indokolatlan szigorral sújtanak le a legkisebb szabálytalanságokra, szegénység miatt kiemelik a gyermekeket a családokból, annak ellenére, hogy ezt a hazai törvények is, és gyermekjogi nemzetközi egyezmények is egyértelműen tiltják. A hatóságok által be nem tartott határidőkkel szemben valós érdemi és gyors segítség nincs. A bírósági eljárások annak ellenére húzódnak el, sokszor több évig, hogy az új eljárási törvények elvileg az ügyek gyorsítását célozták. Az eredmény ugyanakkor nem az eljárások tényleg hatékony és gyors lezárása lett, hanem az, hogy sokan egyáltalán nem tudják az ügyeiket bíróságra vinni. (Ennek részletes kifejtése szintén egy külön fejezet lehetne.)

Jogvédők szerepe

Természetesen vannak jogvédő szervezetek, amelyek igyekeznek az állam által gerjesztett hiányt pótolni. Ilyenek például az Társaság a Szabadságjogokért, melynek ügyvédjeként magam is próbálok hozzájárulni e feladathoz, a Helsinki Bizottság, a Transparency International, az Utca Jogásza stb. Csakhogy ezek a szervezetek is általában emberi és anyagi erőforrásban hiányt szenvednek, ezért az ügyek között szelektálni kényszerülnek, nem tudják felvállalni minden ügyfél képviseletét. Az utóbbi években ráadásul meglehetősen erős ellenszélben is kénytelenek dolgozni, hiszen ismeretes, hogy a nem oly régen elkaszált „Civiltörvény” néven elhíresült jogszabály sok jogvédő és egyéb segélyt nyújtó szervezetet igyekezett megbélyegezni azon az alapon, hogy amennyiben külföldi forrásból gazdálkodnak, akkor kötelesek magukról ezt oly módon közzétenni, hogy azt valamennyi kiadványukon, honlapjukon feltüntetik. Az intézkedésekkel természetesen nem az a baj, hogy a kormányzati kommunikációban oly hamisan az átláthatóságot szolgálóként tűntetik fel, mert az érintett civil szervezetek ez idáig is tipikusan a legátláthatóbban működtek, saját gazdálkodásuk eddig is valós adatokkal a nyilvánosság előtt zajlott. A baj a törvénnyel az volt, hogy a mögöttes feltételezés szerint egyfajta háttérhatalom szolgálójának próbálta beállítani őket, mint valami nemzetellenes törekvés helyi segédeit. Ez a kommunikáció ugyanakkor sok jó szándékú magánszemélyt és egyéb szervezetet, céget tartott vissza attól, hogy adományaikkal támogassák azt a célkitűzést, amelyért a szervezetek dolgoztak, vagyis egy jobb társadalmi ellátottságot, legyen szó jogvédelemről, szociális ellátásokról, oktatáshoz való hozzáférésről.

A fenti problémák részben olyan rendszerhibák, amelyek évtizedek óta meglévő problémákból, részben azonban sajnos a hatalom cinizmusából és az alacsonyabb státuszú társadalmi csoportok iránti szolidaritás teljes hiányából fakadnak. Mindkettőn lehetne és kellene változtatni, azonban ez még járványmentes időkben is viszonylag nehéz.

A Covid-19 világjárvány tovább mélyítette az egyenlőtlenségeket 

A Covid-19 világjárvány és annak agresszív terjedése miatt bevezetett korlátozások a fenti egyenlőtlenségeket és igazságtalanságokat tovább mélyítette, amely által a társadalmi különbségek még jobban nőttek. Az alapvető betegellátás korlátozása, a kijárási tilalmak, a munkahelyek elvesztése, a jövedelempótló juttatások teljes hiánya, a távoktatáshoz nyújtott állami segítség teljes hiánya mind tovább mélyítik azt a szakadékot, amely a nagyvárosi, és gazdagabb társadalmi csoportok és a mélyszegénységben élők között húzódik. A legutóbbi, K-Monitor által kikért adatokból kiderül, hogy az ország szegényebb régióiban jóval nagyobb arányban betegednek meg az emberek, és sajnos nagyobb arányban is halnak meg, mint az ország gazdaságilag fejlettebb régióiban.

Szinte közhelynek számít, hogy a szegényebb embereknél a kisebb lakásokban, házakban való együtt lakók számaránya általában nagyobb, azaz kisebb mozgástere van az egyes embereknek. Ez a fertőzés tovább terjedésének is egyik alapvető táptalaja, továbbá megnehezíti a kijárási korlátozásokkal együtt járó feszültségek feloldását is. Amennyiben nincs hova menni, mindenki kis helyre szorul, úgy az ingerültség is megnő, melynek levezetése sokszor családon belüli erőszakba és egyéb bűncselekményekbe torkollik. A gyerekeknek nem biztosítható a nyugodt otthoni tanulás, a távoktatáshoz nincs meg a megfelelő felszereltségük, így vészesen lemaradnak azokhoz a társaikhoz képest, akiknek a családja megengedheti magának azt, hogy személyenként legyen számítógép, laptop, vagy legalább egy okos telefon, valamint biztosított, hogy külön helyiségben csöndben nyugalomban tanuljanak.

A szegényebb emberek ráadásul kimutathatóan egészségtelenebbül is élnek, a fűtési rendszerek általában jóval nagyobb légszennyezettséget okoznak, kevesebb egészséges táplálékhoz, vitaminokhoz jutnak, nincs pénzük gyógyszerre. Magyarországon több olyan település létezik, ahol évek óta betöltetlenek a háziorvosi praxisok, így nem csak járvány idején, de egyébként sincs meg az alapvető egészségügyi ellátás. Az oltásokhoz való hozzáférés a fentiek következtében is rosszabb, részben a tájékozatlanság okán, részben mert a regisztrációhoz sem férnek hozzá, valamint a háziorvos hiánya miatt külső segítséget sem kapnak ehhez.

Ilyen körülmények között nem csak a magasztos emberi méltósághoz való jog, a betegjogok, és egyéb számos fontos alapvető alkotmányos jog sérül, hanem kifejezetten az élethez való jog. Nap mint nap.

Beszámoló a K-Monitor által kikért adatokról:
Kiadtak néhány visszatartott adatot: nagyon nem mindegy, hogy valaki Borsodban vagy Győrben kapta el a koronavírust (444.hu)

(A szerző ügyvéd, a TASZ segítője)

 

Hozzászólásokra a Facebookon, a „kerek asztal csoport” -ban
van olyan lehetőség, hogy bárki elolvassa és akár reagáljon is:
https://www.facebook.com/groups/762663054098897

 

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

%d bloggers like this: