by „Miképp a pásztor vezérli nyáját, átbocsátva őket botja alatt,
Te úgy viszel át, számlálsz meg és veszel számba minden élő lelket.”
(Unoszáne Tajkef kezdetű nagyünnepi ima)
A zsidó nagyünnepi liturgia talán legszemléletesebb szavai ezek. Évről-évre, idén a civil időszámítás szerint szeptember 19-én és 20-án, elvonul minden teremtmény, hívő és nem hívő, tudja-e vagy sem, I.ten előtt. E napokban a mindenség Ura megítél bennünket, a Föld valamennyi lakosát, s mi, kik hiszünk ebben, az ítélet szó hallatán megrendült lélekkel, a jövő titkaitól félve várjuk, hogy felemeli-e I.ten a botját, s átenged-e bennünket egy új, teljes esztendőre?
Vizsgálja a szíveket az Ítélet napján.
Feltételezzük, hogy I.ten, akárcsak az ember, másokban keresi a hibát, nem tart önvizsgálatot. Pedig az Ő útjai nem emberi utak, mércéje nem a mi mércénk. Ő e napokat saját maga vizsgálatával kezdi.
Mi a fiai vagyunk. Akárcsak minden szülő gyermekéhez, I.ten szeretettel fordul felénk, s ha megtapasztaljuk is szigorát életünk egyes szakaszaiban, tudnunk kell, hogy szeretete sosem múlik el.
Tudjuk ezt akkor is, mikor valami olyan történik, ami fájdalmas, amit nehéz megértenünk. Fájdalmas esztendőt zárunk, közösségeink, családjaink soha nem látott helyzetben várják az új évet. A pandémia olyan kihívás elé állított bennünket, melyben vizsgáznunk kellett és kell: emberségből, egymás iránti felelősségérzetből, kitartásból és reménységből. Vizsgát tettünk és teszünk még sokáig, tetteink, hozzáállásunk, megmutatja, mi lakozik a szívünkben. Megmérjük magunkat, s félünk, hogy könnyűnek találjuk önnön valónkat.
Van azonban reménysugár.
Midőn I.ten vizsgálni kezdi a szíveket, először sajátját figyeli meg. Lehet, hogy bűneinkért büntetés járna, lehet, hogy felgerjedt az elmúlt esztendőben haragja. Érzi a haragot. De mikor mélyebben pillant önnön szívébe, más, erősebb érzelmekre figyel fel. Érzi, hogy szeret bennünket, hogy gyermekeinek javát és jobb életét kívánja. E soha el nem múló szeretet irgalomra sarkallja a mindenség Urát. E szeretet jegyében miénk a reménység, hogy felemelkedik a bot, az irgalom felülmúlja a haragot, s miénk lesz egy teljes esztendő.
E napon született a világ. Rajs Hásónó az emberiség születésének napja, s mi ajándékot várunk. Tudjuk, hogy nem érdemeljük meg, tudjuk, hogy több bennünk a rossz, mégis bizakodunk.
Jajm Kippurkor, szeptember 28-án 25 órás böjttel, önsanyargatással próbáljuk elhárítani fejünk felől, és minden élő felől I.ten súlyos ítéletét. Mikor Jajm Kippur végeztével felharsan a sófár, hisszük és bízzuk, hogy a legnagyobb ajándékot kapjuk, amit csak I.ten adhat nekünk: egy teljes évnyi életet, lehetőséget, hogy jobbá váljunk, esélyt, hogy boldogok legyünk és azzá tegyünk másokat, bizonyosságot, hogy I.ten még mindig szereti embergyermekeit.
Ezt a szeretetet, ezt a több ezer éves köteléket hívjuk segítségül, mikor kérjük: írjon be valamennyiőnket, az emberiség minden tagját a jó élet könyvébe!
(A szerző a Dohány utcai zsinagóga főrabbija, nyugalmazott vezető tábori rabbi)
Két megjegyzés a pontos megértéshez:
A cikkben szereplő „I.ten” kifejezés nem sajtóhiba. A zsidó törvények és hagyományok szerint az Örökkévaló nevét nem írják le, hanem így jelzik, hogy Róla beszélnek.
Az őszi nagy ünnepek a legtöbb nyelven Rajs Hásónót és Jajm Kippurt jelenti. Héberül másként nevezik ezeket az ünnepeket. Hagyományos nevük jámim noráim, ami azt jelenti Félelmetes Napok.
