2020-11-29

dr. ÉSIK SÁNDOR: Mit tanulhat a magyar ellenzék az amerikai demokraták jelöltállítási folyamatából?

Több dolgot is, igaz, egyik sem használható azonnal és közvetlenül.

Először: szögezzük le, hogy nem azt írjuk, hogy a Biden/Harris páros le fogja győzni Donald Trumpot. Jelenleg nekik kedvező adatokat mutat minden felmérés, de a választásokig még két hónap hátra van.

Mi a hasonló és mi a különböző a magyar és az amerikai politikai helyzetben?

A 2014-es választások óta Magyarországon is olyan választójogi rendszer működik, ahol a „győztes mindent visz”. Van ugyan kompenzáció, de a választást az a párt nyeri meg, amelyik az egyéni kerületekben a legtöbb szavazatot kapja. Mindkét rendszerben ez teljes többséget jelent. Azonban Amerikában az időközi választások, a fékek és ellensúlyok rendszere miatt a teljes többség nem jelent egyben teljes felhatalmazást. Trump elnöksége pont azt mutatja meg, hogy a Világ Legnagyobb Hatalmú Embere valójában csak akkor tehet meg mindent, ha a többi hatalmi ágat is uralja, vagy, mivel ilyen konstelláció nagyon ritkán van, folyamatosan egyezségeket köt a többiekkel. Trump elnökségének legfontosabb jellemzője az, hogy ezt a bonyolult hatalmi játszmát egyszerűen „deep state-nek” nevezi el és legyőzendő ellenségnek tekinti. Legyőzni azonban egyelőre nem tudta. Az embereit nem tudja megvédeni a büntetőeljárásoktól, a postaszolgálat szétverésére irányuló terveit csuklóból akadályozza meg a kongresszus. Ellenben Orbán, kihasználva, hogy a magyar intézményrendszer nem „deep”, pár év alatt teljesen szétverte. Az olyan intézményekre, mint az Alkotmánybíróság, Médiatanács, Országos Választási Bizottság, ügyészség, az ember csak keserű félmosollyal tud gondolni. Nevetnénk a sok oda helyezett buzgó fidesznyiken, ha nem tudnánk, hogy ezért van az, hogy bármit, egész durva bűncselekményeket is el lehet követni fényes nappal. Napi rutin, hogy a kormány tagjai milliós háziszarvas-vadászaton vagy tízmilliós luxusjachtozáson vesznek részt, vagy éppen oligarchák nevére írt gépekkel mennek meccset nézni. Ez mind, egytől-egyig sima Btk-s köztörvényes bűncselekmény, következmények nélkül. Miért? Mert nálunk nincs deep state, egyszerűen Polt Péter személyében az összes ügyésznek egy hűséges beosztott parancsol, és minden nyomozás parancsra leáll, vagy el se indul.

Fontos különbség tehát, hogy Amerikában nem kell intézményes nehezítésekkel számolni. Persze azért így se teljesen egyszerű a menet, hiszen a választási földrajz mindkét országban egy irányba lejtő pályát eredményez, amely nem épp a mostani kihívóknak lejt. Mégis, az amerikai demokraták úgy készülhetnek a választásokra, hogy nem kell attól tartaniuk, hogy a Szurkolók a Fideszért csoport egyszercsak eltorlaszolja a választási iroda bejáratát. (természetesen az onnan két saroknyira levő Fővárosi Főügyészség ekkor épp testületileg WC-n volt, ezért nem vették észre a bűncselekményt)

Közös dolog azonban, hogy sem Trump, sem Orbán nem csalással került hatalomra.

Mindkettejük győzelmében szerepet játszott az, hogy egy beszűkült értelmiségi elit a 2008-as nagy pénzügyi válságot követően úgy gondolta, hogy lehet továbbra is úgy kormányozni, ahogy addig tette. Eltérő a két ország kulturális környezete, de az amerikai swing state-ek ugyanúgy protest szavazatot adtak le Trumpra, mint ahogy Orbán 2010-es kétharmada is, az MSZP-SZDSZ iránt érzett zsigeri gyűlölet miatt lett.

A feladat tehát adott: normális arculatot kell találni, amely az sugallja, hogy az ellenzékben levők értik és meghallgatják az ország gondjait, és ők nem holmi városi elit (dehogynem…) akik okosabbak akarnak lenni mindenkinél. Mindezt úgy, hogy a végén egy kihívó marad.

Nagyon fontos különbség, hogy mivel Amerikában évszázados hagyomány a győztes mindent visz, és az egyfordulós választás, kialakult rituáléja van annak, hogyan választják ki az egyetlen és egységes jelöltet. Ez nálunk egyelőre hiányzik. A régi, kétfordulós rendszerben volt annak tere és helye, hogy alkuk köttessenek, de a mostani rendszerben ezeket az alkukat a választás előtt kell megkötni. A napokban hír volt a tele szájjal b…zó debreceni polgármester, azt azonban a hírt terjesztő oldalak elfelejtik hozzátenni, hogy az alapvetően jobbos Debrecenben is lett volna esély leváltani a Fideszt, ha a DK és az MSZP hajlandó beállni a sorba.

Az amerikaiaknál viszont végignézhettünk egy hosszú folyamatot, melynek a végeredménye Biden és Harris jelölése lett.

Amerikában sokáig tartotta magát az az illúzió, hogy lehet modern államot csinálni kiterjedt szociális rendszer nélkül. Milliós fekete gettók, milliószám bevándorló spanyolajkú között ez nem tartható fenn. A munkaerőt vég nélkül felszívó iparágakat vagy modernizálták vagy csődbe mentek, a mezőgazdaságot automatizálták. Így jóval beszűkült az a tér, ahol a bevándorolt első generáció a kőkemény munkába belehalva és nevéről lekopó ékezettel a sírba szállva a második generációban kifogástalan amerikaiakat eredményezne.

Nem véletlen, hogy ezek a körülmények a baloldal előretörését okozzák. Két irányból is: egyrészt Sanders, az amerikai politika rezidens marxistája a szokásosnál jóval tovább maradt versenyben, másrészt pedig megjelentek olyan újhullámos, bevándorló hátterű fiatalok, akik a kiterjedt szegény társadalmi rétegek érdekeinek érvényesítését tűzik zászlajukra. A Demokrata párton tehát nyomás van, hogy a választási programja legyen baloldali. Viszont nagyon baloldali meg nem lehet, mert egy keleti partvidéken esetleg népszerű balos program, Manhattantől akár csak százmérföldnyire nyugatra már biztos bukást jelent. Az amerikai elnöknek minden amerikai elnökének kell lennie. Hillary Clinton bukása erre emlékeztette a demokratákat, és úgy tűnik, tanultak a leckéből.

Valószínűleg Bernie Sanders pontosan tudta, hogy nem lesz belőle elnökjelölt. Viszont azzal, hogy több fontos államban le kellett őt győzni, valamennyire balra tolta az összes jelöltet. Hogy pontosan mennyire, az nyilván csak a választások után fog kiderülni.

A választásokat viszont nem lehet úgy megnyerni, hogy mindenben csak a fekete és latino gettók kétségkívül létező problémáira koncentrálnak. A választók igen nagy része kertvárosi fehér nő, akiken lehet röhögni (az amerikaiaknak millióegy Karen-es vicce van) viszont ezek a nők aktív szavazók, befolyásolják a férjük szavazatát is és nagyon nem szeretik, ha a fekete gettóban uralkodó viszonyok bejönnek az ő kis kertvárosi idilljükbe. Nélkülük sem lehet választást nyerni. Mit tesz tehát Biden? A demokrata balszárny őszinte bánatára felkér egy olyan jelöltet, aki színesbőrű ugyan, de korábban évekig kemény kezű ügyész volt. Róla ugyan senki se fogja azt mondani, hogy ne lenne a „bűnözőknek börtönben a helye” elv őszinte híve. Az alelnök-jelöltek vitáján minden ilyen kérdésre azzal tud válaszolni, hogy igen, én még mindig az a vídiakemény ügyész vagyok, lapozzunk már erről a gettósimogató dologról.

De maga az elnökjelölt is kompromisszum eredménye. A demokratáknál jó pár fiatal jön fel, és még több fog megjelenni, ha a szenátusi választások úgy alakulnak, ahogy az most várható. A mostani „class” vagyis a szenátus egyharmada nagyrészt olyan republikánus szenátorokból áll, akiknek a széke inogni látszik, pedig évtizedekig biztosnak számított. Következésképpen a helybeli demokrata kihívók több helyen nem régi rutinrókák, hanem olyan fiatalok, akiknek belefér a bukott választás. A 2024-es választásokra tehát egy jelentősen megfiatalodott demokrata gárdával kell számolni, generációváltás lesz.

Viszont Trump minden ellenkező híresztelés és kampány ellenére nagyon erős. Ez két dolgot eredményez. Tapasztalatlan, ismeretlen jelölttel nagyon kockázatos nekimenni, és benne van a pakliban egy nagyon nagy pofon is. Biden elég tapasztalt és elég semleges ahhoz, hogy a republikánus elit el tudja fogadni (nem véletlenül tolja a Lincoln Project és mond mellette beszédet John Kasich). Ha meg kikap…77 évesen szépen elmegy nyugdíjba, és időt hagy a többieknek a várható Trump-ámokfutás mellett a felkészülésre.

Talán ennyiből látható, hogyan törekszik egy párt arra, hogy nagyon különböző ideológiai és társadalmi alapokon álló szavazóbázisát összeszervezze, levonja a következtetéseket korábbi vereségéből és igyekezzen az optimális jelölttel elindulni. Ez úgy, hogy minden lépésnek évtizedek óta változatlan szabályai vannak, egy közel egyéves folyamat volt. Amelynek a végén viszont fegyelmezetten, ki- és beszólások nélkül beállnak a jelölt mögé. Sanders és Warren felszólítja a híveit, hogy támogassák a jelöltet, ők is vállukra veszik a pajzsot, amelyen Biden és Harris áll. Nem támolyog elő az utolsó pillanatban egy frissen alapított párttal a helyi Szanyi kapitány, hogy hádekérem mi is nagyon komoly ellenzéki párt vagyunk, minket miért nem vettek be.

A magyar ellenzéknek most nagyjából még elég ideje van arra, hogy ezt az egész folyamatot megnézze, és próbálja kitalálni, hogy mit fog a választásokon csinálni. Az állandóan hangoztatott „fogjunk már össze” ugyanis hamis szólam. Úgy tűnhet, hogy Amerikában Bident az összefogás juttatta elnökjelöltséghez. Ez igaz, csak épp előtte a vitákat lefolytatták, a csatákat lejátszották. Amikor kiderült ki a legerősebb és legesélyesebb, csak aztán fogtak össze. Nem arról volt szó, hogy állt három-négy kiskakas a kis szemétdombon és kukorékolt. Biden lehet, hogy ki fog kapni, de hogy kukorékoló kiskakas lenne, na azt nem lehet rá mondani.

(A szerző ügyvéd)

A “DIÉTÁS MAGYAR MÚZSA”, 2020. augusztus 23-i jegyzetének után közlése, a szerző hozzájárulásával.

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

2 thoughts on “dr. ÉSIK SÁNDOR: Mit tanulhat a magyar ellenzék az amerikai demokraták jelöltállítási folyamatából?

  1. Remek elemzés. Én sem hiszem, hogy egy ellentmondásos helyzetben lévő ellenzéki összefogás komoly ellenfelet jelentene a Fidesz számára. Nem önmagukban, hanem legfeljebb abban bízhatnak, hogy a Fidesz nagyot hibázik – ahogy a főpolgármesteri választáson.

  2. Kedves Gyuri, sajnálattal kell elmondanom,hogy nem tudok Veled vitázni ezen! Kívánok nyugalmas hétvégét , barátsággal: mp

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d bloggers like this: