2019-11-18

DONÁTH ANNA: Október 23

1956 októbere a szabadság hónapja volt.

Az újat teremteni akaró emberek egymásra találásának napjai. Én 56-ot nem a történelemkönyvek lapjairól tanultam, hanem elmesélt emlékekből – a családi vacsoraasztalnál és nagyszüleim szigligeti parasztházának pitvarában.

Nekem mindig fontosabb volt az, aki mesél, mint a tények, amiket elmondanak. Mert a tények a múlthoz tartoznak. Egyszer volt és meg nem másítható események. De az, aki mesél, aki jelen van, aki él, az hitelesíti azt is, amit én nem élhettem meg. Hitelesek azok, akik évtizedeken át bármilyen elnyomással szemben is hűek maradtak meggyőződésükhöz, bajtársaikhoz, ifjúságuk álmaihoz.

Azokhoz az álmokhoz, amelyek minden magyar álmai voltak ‘56-ban: a műegyetemi diákoké, a Kossuth téri és rádió előtti tüntetőké, a Nagy Imre-per vádlottjaié, a kivégzetteké, a meghurcoltaké. Azoknak az álmai, akik bátrak voltak harcolni a nemzetért, akik nem kötöttek egyezséget, akik a megalkuvás helyett a magyarságukat választották, akkor is, ha ezért az életükkel fizettek. Nem tűrték a zsarnokságot, az ember nem embertől származó méltóságának semmibe vételét. Én ezt tanultam nagyapámtól és társaitól. Ezt követem. Ezért állok most is itt.

Ezt tanultuk mindannyian – hőstetteik tanulságai ott vannak ma is mindannyiunkban, akik tovább küzdünk a magyar szabadságért.

De amikor ‘56-ról beszélünk, nem szabad, hogy szinte mindig a férfiakról, fiatal srácokról, az ő hőstetteikről beszéljünk. A családok, a feleségek bátorsága legalább olyan fontos volt, és legalább akkora részük volt abban, hogy a magyarság legbátrabb időszakaként emlékezzünk arra a véres októberre.

Amikor ‘56-ra gondolok, a nagymamám bátorságára is sokat gondolok. Ő azon az októberi napon egyetemista társaival készült szimpátiatüntetésre, és arra, hogy megkoszorúzza a Bem-szobrot. Nem akarták engedni neki, haza akarták küldeni. “Demokratikus jogom a felvonulás, élek vele!” – mondta akkor. “Demokratikus joga lesz, hogy az utcán szüljön. Tüstént felhívom a férjét!” – kapta a választ. De nem hagyta magát.

Bátor volt. Bátrak voltak.

Bátorságukra pedig nem csak fejhajtással és beszédmondással kell emlékeznünk – a valódi emlékezés cselekvésre sarkall. A valódi emlékezés azt jelenti, hogy nem adunk lejjebb az ötvenhatosok szabadságigényéből, és ha kell, tovább küzdünk. És tudjuk, érezzük, hogy 56 hősei nem elégednének meg ennyivel. Újra bizonyítani kell szabadságvágyunkat.

Értük, és minden magyarért.

 

(A szerző szociológus, európai parlamenti képviselő)

Ha van véleményed, érved , itt várunk: https://www.facebook.com/groups/762663054098897/?ref=bookmarks

 

 

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: