2021-11-30

BRUCK GÁBOR: Ellenzék és a New Smart

Ahol nyugatias szemléletet látsz, ott a vezetők értik, hogy megvan az ideje a versenynek. És megvan az ideje az együttműködésnek.

Ellenséged az ego

Nálunk a 6 ellenzéki párt ezt most tanulja. A kényszer hozta létre a belátást, hogy csak együtt tudják elkergetni Orbánt, de az együttműködés gyakorlása szeizmikus méretű változást indíthat el. Szerintem ennél jobb nem történhetne Magyarországgal.

Azért, mert Orbán után csak együtt lehet kormányozni, túlélni és bármit is építeni. És az együttműködés meglehetősen új világlátást, újféle gondolkodási módot hozhat el. Ez a New Smart.

A jó vezető már másként okos, mint korábban. Érti, hogy a túl nagy ego az ellenség. Az az érzés, hogy én egy nagyon fontos ember vagyok. Ryan Holiday fiatal amerikai író annyira komolyan veszi ezt a gondolatot, hogy a jobb karjára tetováltatta: ellenséged az ego. Azért, hogy sohase feledje.

„Ellenséged az ego.” Szívesen látnám ezt a feliratot Dobrev, Karácsony, Jakab és az összes ellenzéki vezető karján, azért mert minden politikus veszélyben van.

Találkoztál már olyan politikussal, akinek nagy volt az egója, és mégis nyitott volt? Nagy volt az egója és mégis képes volt együttműködni? Merte mondani, hogy ezt nem tudom? Vagy azt, hogy a te megoldásod jobb?

Az ego ellenpólusa a szerénység

Ma ez adja meg a túlélés, a siker esélyét. Különösen, hogy az emberi döntések 70 százaléka rossz, de legalábbis messze nem optimális. Így van ez a politikában is, és ráadásul nehezen tanulunk a korábbi hibákból.

Csak úgy tudunk javulni, ha szájkosarat teszünk az egóra. Ha segítséget kérünk másoktól. Ha arra bátorítjuk őket, hogy szóljanak, amikor hibás a percepciónk, rosszul ítélünk, vagy rosszul döntünk. Ilyenkor nem az a kérdés, hogy kinek van igaza, hanem hogy mi az igazság.

Az új okosság azt jelenti, hogy vállalom a sebezhetőséget

Igyekszem szabadulni a kőkorszaki érzelmeimtől – ego, túlzott büszkeség, irigység, önzés – és akarom csökkenteni a rossz döntéseim számát. A régi, ego-vezérelt működés, az Orbán féle működési mód már nem tartható. A régi okosság helyett jön az új típusú okosság – a New Smart.

Az új okosság az, amikor a vezető megérti, hogy keveset tud és jól bánik a nem tudásával, a hiányosságaival. Amikor pandémiás időkben Angela Merkel szigorúan követi a Koch Járványügyi Intézet direktíváit. Az az új okosság, hogy Európa legerősebb vezetőjeként szeret segítséget kérni, szívesen figyel arra, aki nem ért vele egyet, akarja érteni a szempontjait. Nyitott az érveire és természetes neki, hogy mindig a jobb gondolat kapjon szabad utat.

Edward Hess, a Virginiai egyetem professzora ezt a hozzáállást nevezi magasabb rendű mentális készségnek. Szerinte ma erre van szükségünk.

Nem könnyű szerénynek lenni

Én az ellenzéki előválasztáson azt a jelöltet fogom támogatni, aki érti ezt az újfajta okosságot, a New Smartot. Aki képes az egóját visszahúzni. Észreveszi, amikor nagyon énes. Amikor túl sok figyelmet követel. Amikor túlzottan domináns. Mert a közös kormányzás nagyobb, fontosabb, mint ő.

Nem könnyű szerénynek lenni, de a vége valami jó. Az új kultúrában így válhatsz okossá, így leszel releváns és sikeres. És még valami, az új okosság elvárja, akarja, és támogatja az együttműködést, a humánus és megértőbb kapcsolatokat.

A Fortune Magazin szerint a világ ezt az új vezetési modellt a nőktől tanulja, talán Németország, Dánia, Finnország, Észtország, Új-Zéland női miniszterelnökeitől.
(A szerző egykori kutató-pszichológus, kommunikációs tanácsadó)

Az írás korábban a Facebookon jelent meg, 
után közlése a szerző hozzájárulásával történik.

Hozzászólásokra a Facebookon, a „kerek asztal csoport” -ban van olyan lehetőség, hogy bárki elolvassa és akár reagáljon is:
https://www.facebook.com/groups/762663054098897

 

KÖVESSÜK ÉLŐBEN A KLUBRÁDIÓT!
https://www.klubradio.hu

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

One thought on “BRUCK GÁBOR: Ellenzék és a New Smart

  1. A szerzőnek alapvetően igaza van, és örömmel olvasom. Kiegészíteném egy számomra fontos gondolattal: a jó, okos vezető tudatosan!!! okos szakemberekkel veszi magát körül, a jó vezető tudja, hogy akkor hoz bölcs döntéseket , ha a minden döntését, több az adott területen elismert szakemberrel megkonzultálta. Enélkül, a kis ego, semmit se ér. Bízom benne, szeretném hinni, ezt az ellenzék is tudja, mert csak így jelenthetnek érdemi változást !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

%d bloggers like this: