2019-10-20

AZ ÉLET MENETE 2019 – FEJTŐ FERENC: A tolerancia esélyeiről

(Az élet menete 2019-04-14.-én este 18 órakor ismét elindul.                                            A szervező alapítvány így fogalmazta meg küldetését: „Azért dolgozunk, hogy visszautasítsunk mindenféle rasszizmust és kirekesztést…  A tudás és a tudatos emlékezés az egyetlen, amely felvértez bennünket az újraéledő, mégoly cuki máz mögé is búvó szélsőségekkel szemben.”                                                                      Ehhez a „tudáshoz és tudatos emlékezéshez” nyújtanak segítséget a történész, publicista szerző gondolatai.)

Elnézésről és türelemről beszélek. Meg kell vallanom, hogy a francia szótárakban utánanéztem (nem tudok a nyelvtörténész múltamtól megszabadulni, Gombocz Zoltán tanítványa voltam a pesti Pázmány Péter Tudományegyetemen), mindig utánanézek, hogy miről beszélek, mit jelent az a szó, amelyről beszélek. A tolerancia szónak is utánanéztem és láttam, hogy szinonimáiként két szót jelenítenek meg a francia szótárakban: patience (türelem) és indulgence (elnézés). Talán egyeseknek hallgatóim között ismeretes néhai barátomnak, Kolnai Aurél filozófusnak a neve, akit most kezdenek még ott is fölfedezni, ahol eddig hosszú időn keresztül tanított: Angliában, de hiszen tanított ő Spanyolországban, Kanadában, Észak-Amerikában, sőt Bécsben is. Egyik nagyon szép tanulmányában – ő tanulmányokat író filozófus volt tulajdonképpen, összefoglaló művet nem írt -, egyik legszebb esszéjében, amelynek azt a címet adta, hogy Bűnbocsánat, pardon (angolul írta), azt fejtette ki, hogy megbocsátani lehet, sőt kell azoknak, akik megbánják a bűnöket, de elnézni semmit sem szabad, elnézni bűn.

Szóval az elnézés és a türelem nem ugyanaz. A türelem viszont mi? Nyelvészetileg a türelem a tűrés szóból ered minden nyelvben, tűrést, szenvedést, de tulajdonképpen önfegyelmet, önuralmat jelent. A türelem – úgy látszik – nem természetes. Úgy látszik, az ember inkább türelmetlennek született. Valamennyiünkben megvan a rosszindulatnak és a rosszakaratnak a hajlandósága mint természetes tulajdonság; hiszen a csecsemő is türelmetlenül kap anyjának emlője után – József Attilának van erről egy nagyon szép verse… A türelmet az emberbe belenevelik. A türelem felülrőljön, mindenesetre kulturális jelenség, és nem az emberi természetből folyó valami.

Itt most azonban nem arról van szó, hogy mi a türelem, hanem arról, hogy a türelem mint érték, mint eszme mikor és hogyan és miért fogalmazódott meg a társadalmi és politikai életben. Politikailag a szó mai értelmében a türelem szó a XVI. században, a XVI. század nagy gondolkodóinál, jogi és teológiai bölcselőinél jutott felszínre. Erasmus volt az első, aki az egyház reformjában a türelemnek helyet biztosított, hiszen Erasmus eljutott annak a felismeréséig, hogy létezik olyan vallásosság is, amely a pogányságig vezet, tehát túlmegy a kereszténységen vagy a zsidóságon. Erasmus számára Szókratész természetesen “keresztény” volt… Ez a belátás is létezett már, utána mégis a vallásháborúk sokasága következett, amikor a vallások mögé nagyon sokszor dinasztikus rivalizálások, sőt faji ellentétek és villongások is rejtőzködtek.

Abban a pillanatban, amikor a kereszténység egy zsidó-keresztény közösségből államegyházzá változott – Konstatinus császár alatt -, abban a pillanatban nagy változás kezdődött magában a kereszténységben is. Elkezdődött egy folyamat, amely nem csak antiszemitizmusba torkollott. A történészek szem elől tévesztik – a Soá történészei is -, hogy a konstatinusi kereszténység – a római és a bizánci kereszténység – nem csak a judaizmust üldözte, a zsidót mint vallást üldözte, hanem a zsidót is mint eretneket, mint tévelygőt, mint tévhitet üldözték. És azt hiszem, hogy az üldözött eretnekeknek a száma, a konstantini időktől kezdve mostanáig lemészárolt eretnekeknek száma statisztikai adatokkal megállapíthatóan, valószínűleg fölülmúlja a Soában elpusztított zsidók számát.

Évek hosszú munkája után Párizsban nemrég közreadtam Magyarok és zsidók. Egy ezeréves különleges együttélés története című tanulmányomat, és vele párhuzamosan újra megjelentettem Franciaországban egy ezelőtt harminc évvel írt könyvemet, amely magyarul is megjelent nemrég A zsidó és az Úristen cím alatt. Könyvemben, amely a magyar-zsidó viszonyt tárgyalja, a franciáknak akartam elmagyarázni azt, hogy mi történt Magyarországon ezer éven keresztül, mert bizony Közép-Európa ismerete és Magyarország ismerete is igen gyönge lábakon állt Franciaországban mindig; ezen igyekeztem valamiképpen a magam módján több könyvemmel és írásommal segíteni.

Megkérdezték tőlem Franciaországban, hogy ítélem meg a magyar népet a türelem szempontjából én, aki immár hatvan éve a távolból nézem, figyelem, látom, ami itt történik. Én erre a kérdésre azt feleltem, hogy – összehasonlító történész lévén – úgy gondolom, hogy bizonyos történelmi okokkal magyarázhatóan, de a magyar nép türelmes; türelmet örökölt. II. József császárnak a türelmi rendeletére gondolok, amely a francia XVI. Lajos türelmi rendeletét hat évvel megelőzte, és amely mint modell a francia Alkotmányozó Nemzetgyűlés asztalán hevert, s a franciáknak az egyházi türelmet, a francia alkotmánynak az emberi jogokat hirdető tanításában mintául szolgált.

Tanúja voltam persze én is a 30-as években az egyre növekvő türelmetlenségnek Magyarországon, az egyre élesebb antiszemitizmusnak, antiliberalizmusnak, antidemokráciának, antinyugatosságnak. A kollektív felelősség kérdését és – főleg Bibó Istvánra támaszkodva a könyvemben igyekeztem megértetni a franciákkal – én a kollektív felelősséget mint olyat elutasítom. Nem hiszek a kollektív felelősségben és elutasítom abban az értelemben, hogy abban, ami 1938-45 között Magyarországon történt, vajon a népnek mint népnek mi és mennyi a felelőssége – összehasonlítva mondjuk a francia népnek vagy más népeknek a felelősségével. Semmi módon nincs jogunk és semmi értelme nincs annak, hogy egy egész közösséget felelősségre vonjunk: az apa után a fiát és az unokákat az apjuk vagy éppen a nagyapjuk bűneiért. Viszont nagyon kiéleztem a könyvemben az intézmények felelősségét. A magyar állam felelősségét, a magyar bürokrácia felelősségét, a magyar közigazgatás felelősségét – és a magyar értelmiségnek a felelősségét is. Mindezeknek a megnyilatkozásait láttam, és küzdője voltam annak az irányzatnak, amelyik ez ellen harcolt. Mindezt mindennel egybevéve – a saját egyéni tapasztalatomat és a magyar történelemről való tanulmányaimat -, én pozitívan ítélem meg a türelem elterjedésének az esélyeit Magyarországon.

(A szerző /1909-2008/ történész, kritikus, író, publicista)

Forrás:                                                                                                                                        1998 november 4-5.-én Pannonhalmán megrendezett „Magyar megfontolások a Soáról” című konferencián elhangzott felszólalás.                            http://www.magyarpaxromana.hu/kiadvanyok/soa/tartalom.htm

 

 

 

 

 

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

One thought on “AZ ÉLET MENETE 2019 – FEJTŐ FERENC: A tolerancia esélyeiről

  1. Remek cikk! Közérthetően magyaráz meg fontos fogalmakat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: