2020-09-19

A kerekasztal mellett, az egészségügyről – LUKÁCS LÁSZLÓ: Hogyan „gyógyíthatja” meg a koronavírus a hazai egészségügyet?

Világos, hogy egy masszív világjárvány közepén igen kevesen gondolnak arra, hogy a járványnak milyen ösztönző hatása lehet. A járvány,illetve az abból fakadó korlátozások és szektorális válságok rámutatnak, hogy mi mindent csináltunk rosszul az elmúlt évtizedekben társadalmi és magánéletünkben egyaránt. Hogyan menekültünk a feldolgozott és hosszú láncolatot bejáró élelmiszerek felé, miként rendeztük be gazdasági életünket a kínai ellátásra alapozva, és minként alakítottuk nemzetközi szövetségi rendszerinket erősnek vélve, de valójában törékeny alapzatra építve, vagy éppen miként választottunk párt életünkben, amely most vagy jó, vagy rossz döntésnek bizonyult. Jórésze az évtizedek alatt felépített gazdasági- és (meg)szokásainknak úgy hullott most elemeire és foszlott szét, mint a gyermeki homokvár a tengerparton. Hatásai a járványnak gazdaságilag és társadalmilag óriásiak és horribile dictu, sokszor tragikusak. Azonban van terület, ahol a járvány egyben egy lehetőség, és a rendszer tanulási képességét hozza felszínre. Ez a terület az egészségügy.

Pandémiák régen is– sajnos számottevő áldozatok mellett, de – ösztönzőleg hatottak. Főként a „közegészségügyre” és a közösségi létre, a közösségijátékszabályok alakulására. A tudomány fejlődését lendítették fel, kényszerű okokból olyan megoldásokat hozva, amelyek utána egyre sikeresebbé tették az emberiséget egy hasonló járvány elleni védekezésre.
Oltásokat, gyógyszereket, más hasznos szereket fejlesztettek a tudósok, az építészek úgy tervezték az intézményeket, hogy jól használhatók legyenek fertőzések megfékezésére, sőt alapvető szigorú higiéniás szabályok lettek mindennap megszokott eljárások közösségi érintkezésünkben is, vagy éppen az élelmiszerbiztonságban.
Most pedig újra itt vagyunk a következő vizsga előtt. A nehéz tanuló napok még minden bizonnyal előttünk vannak a járványban, de már most is annyi mindennel többek vagyunk tudásunkban, hogy ha csak az ebből szerzett tudást, és az abból levonható helyes következtetést megfelelő módon hasznosítjuk, ismét egy osztállyal előrébb léphet közösségünk.

Az egészségüggyel kapcsolatosan csak az elmúlt hetek az alábbi változásokat hozták.

Egyrészről megindult az eszközhiányos egészségügy felszerelése. Úgy tűnik, amikor nagy szükség van, mégis került elő pénz, paripa, fegyver. Igaz, az, hogy ez jól került-e elköltésre, a transzparencia fájó hiánya miatt egyelőre megmondhatatlan. Sőt, talán elindult egy tanulási folyamat a társadalomban, hogy mégis mekkora megbecsülés illetné a nemzet lojális szolgálóit, az orvosokat, ápolókat.
Talán soha ennyien nem eszméltek rá arra, hogy a legnagyobb áldozatokat hozó dolgozók (egészségügyisek, szociális dolgozók) milyen cudarul rosszul fizetettek, ahhoz képest, hogy milyen áldozatokat vállalnak, és mit kockáztatnak. Rádöbbentünk, hogy mire használhattuk volna az aranyéveket.
De kaptunk egy leckét a modern orvoslásról is a telemedicina közbejöttével, amely a receptek kiváltása, vagy a leletek elkészítése, vagy éppen a betegfogadás terén vizsgázott.
De nézzük a lényeget: Más típusú kórházak, nagyobb megbecsültség és egészségesebb életmód. Itt tartunk, tanuljuk a leckét, amit a járvány mutat.

Lecke: Reform kell

De a tanulónapok, -hónapok után gyorsan fog jönni a vizsga ideje. A vizsgakérdés pedig egyszerű lesz.
Milyen egészségügyet akarunk, azaz milyen reform kell?  Mert, hogy kell reform, az „hot ziher”. Bízunk abban, hogy a lakosság nagy része, és az őket képviselő döntéshozók egyaránt megérzik az idők szavát.

Álláspontom szerint a járvány újabb leckéje, hogy nem maradhat így a hazai egészségügy, ahogy van.
Nem lehet eszközök nélkül, kevés emberrel, kórházcentrikusan jól működtetni.
Nem lehet jól megbecsült, és fiatalabb korfával rendelkező dolgozók nélkül tovább megfelelően működtetni.
Nem lehet csak épületre költeni a fejlesztéseket, hanem belülről kell képessé tenni emberi állományban és eszközállományban az egészségügyet, hogy megbirkózzon a jövő kihívásaival.
És a kihívások nem kicsik. Nem a világjárvány a legnagyobb kihívás a modern egészségügynek. Helyesen nem csak az a fő kihívása. Hanem az idősödő társadalmunk, és a dráguló csúcstechnika, amelyet a gyógyítás igényel.

A reform igényét egyébként nem olyan régen a Financial Times cikkére hivatkozva a magyar Jegybank elnöke is leírta. Szerintem most Matolcsy György sem téved.
Helyzet van, és most még gyógyítható a hazai egészségügy.

Milyen legyen a jövő egészségügye Magyarországon?

A vizsgakérdésre különösen az alábbi választ adnám:
Robosztus állami egészségügyi ellátórendszert kell működtetnünk hazánkban.
Állami vagy önkormányzati fenntartásban, úgy, hogy az ellátás minden szegmensét (értsd alaptól a legprogresszívebb ellátásig) lefedje az állami vagy önkormányzati (közösségi) egészségügy. Mindezt úgy, hogy a rendszer belülről, de kívülről sem a feudalizmusra hasonlítson. A járványkezelés is világossá tette, az állam tud jó vásárló lenni, ha szolgáltatást vagy eszközt kell venni, és az állam tud bőséges és gyors szolgáltató lenni, ha nyújtani kell cserébe valamit. Az, hogy állami az egészségügy nem jelenti kötelezően azt, hogy a benne dolgozók az állami alkalmazottakra jellemző megalázóan alacsony bért kapják. Miért ne lehetne az egészségügy pont olyan stratégiai ágazat, mint a legfelsőbb adminisztrációk (értsd minisztériumok, törvényhozás). Jó bérezést, kiváló munkakörülményeket állami kórházakban, rendelőkben is lehet biztosítani, csak akarni kell.

A COVID-19 járvány kezelése bemutatta, mekkora ereje van egy állami ellátó rendszernek. Ahol egy szervezett rendszerben, személyeket és eszközöket átcsoportosíthatóan, gyorsan mozgatva lehet dolgozni. Gyorsan reagálni, ellátni – még úgy is, hogy jegyezzük meg, a magyar rendszer kórházi fejnehéz.

De nem ez az egyetlen érvem a robosztus állami modell mellett. Egyedül az állam tudja garantálni ugyanis, ami talán a mostani járvány alatt is mindvégig a legfontosabb volt. Az állam tud akkora kockázatközösséget létrehozni (társadalombiztosítás) amely kellő lefedettséget jelent a társadalomban. Aminek köszönhetően mindenki egy kicsivel biztonságosabban érzi magát. Világossá vált, hogy szükségünk van az állami egészségbiztosításra, egyszóval: a méltányosságra.
A járvány nem kímélt senkit. Nem válogatott – de az öregedés, mint kihívás sem fog.
Sem az alacsonykeresetűt, sem a gazdagot nem kímélte.  Sem az „átlag Ákost”, sem az olimpikont. Megmutatta, hogy a legnagyobb biztonságban akkor vagyunk, ha együtt gondoskodunk a minket védő háló fenntartásáról.  A járvány megmutatta, hogy akkor van ereje egy egészségügyi rendszernek a harchoz, ha mindannyian összeadjuk, amink van. Együtt, egy tömbben, erővel. Ezért gondolom úgy, hogy a helyes válasz a vizsgán, amelyet a COVID-19 járvány elénk állított, az erős állami egészségügyi ellátórendszer további építése, kistafírungozása, és a legszélesebbkörű állami egészségbiztosítás fenntartása. A reformnak, amely álláspontom és eddigi ismereteim szerint elodázhatatlan, ebbe az irányba kell hatnia.

Források:
Financial Times „How the virus became a credit run”
https://novekedes.hu/english/matolcsy-a-wartime-targeted-stimulus-programme-is-needed

(A szerző a Jobbik parlamenti képviselője és a Népjólét Bizottság alelnöke)

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

One thought on “A kerekasztal mellett, az egészségügyről – LUKÁCS LÁSZLÓ: Hogyan „gyógyíthatja” meg a koronavírus a hazai egészségügyet?

  1. Lukács László az örök optimista. Kijelentéseit én inkább kérdésként fogom:

    Megindult az eszközhiányos egészségügy felszerelése? Került elő pénz, paripa, fegyver?
    Ne már ! Költöttünk pénzt, de nem arra amire kellett, és el se jutott a frontvonalra.

    Mennyien eszméltek rá, hogy a legnagyobb áldozatokat hozó dolgozók milyen cudarul rosszul fizetettek?
    Hát nem sokan… A környékünkön még a napi tapsukat se kapták meg. Az 500.000 is egyenlőre csak ígéret.
    (Arról nem beszélve, hogy a mellékesek megszűnése miatt az 500.000 a kiesett bevételt sem fedezi…)

    Tanuljuk a leckét, amit a járvány mutat?
    Kórház-igazgatókat cserélünk le katonákra, és az Operatív Törzs se bővelkedik virológusukban.
    Többet harcolunk a rémhírek mint a vírus ellen. És nem csak a rémhírek ellen, a valódi ellen is. Készenléti rendőrséggel.

    Nem maradhat így a hazai egészségügy, ahogy van?
    Már mér ne maradhatna? A Fidesz népszerűsége töretlen.

    A járványkezelés is világossá tette, az állam tud jó vásárló lenni? Tényleg?
    Én silány és felesleges beszerzésekről tudok. Lukács László csak a kormányinfót hallgatja?

    Robosztus állami egészségügyi ellátórendszert kell működtetnünk hazánkban?
    Már most is elég robusztus. A betegek számához képest bőven az volt. Jól vizsgázott?
    A fertőzöttek arányában rettentő sokan haltak meg.
    Sokkal többen, mint Spanyolországban, és épp kevesebben mint Olaszországban.
    De hát ezekben az országokban állítólag összeomlott az egészségügy. És nálunk?

    Lehet úgy, hogy a rendszer ne a feudalizmusra hasonlítson?
    Hányszor próbáltuk már? Sikerült?
    Miről beszélünk? Miről beszél Lukács László?

    Sajnos ez a cikk a 80-as évek álmait tükrözi. Erős állam, mese, reform, bizalom…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d bloggers like this: