2021-08-03

A kerekasztal mellett, a gazdaságról – RASKÓ GYÖRGY: A koronavírus járványnak nincs köze az élelmiszerek drágulásához

Már 11 hónapja tart a mezőgazdasági nyersanyagárak és feldolgozott élelmiszerek globális áremelkedése, ami szinte pontosan akkor kezdődött, amikor a COVID19-et a WHO hivatalosan is világjárványnak (pandémia) minősítette. Véletlen egybeesés, vagy a koronavírus világjárvány valós kiváltó oka a szokatlanul gyors élelmiszer-árnövekedésnek?

Van okozati összefüggés a COVID19-el?

A médiában megjelent elemzésekből és hírekből úgy tűnhet, hogy van ok-okozati összefüggés a két jelenség között, mert mindkét trend mozgása azonos irányú, sőt még az intenzitás-görbéjük is hasonló. Én mégis azt állítom, hogy csupán véletlen egybeesésről van szó, még akkor is, ha a következő hónapokban is együtt fog mozogni a két hullám, azaz a koronavírus terjedése és az élelmiszerek áremelkedési üteme egyaránt lanyhulni fog, sőt remélhetőleg az év vége felé már trendváltás jöhet.

A FAO élelmiszer-árindexe óriásit emelkedett az elmúlt 12 hónapban, 2014-2016 évek átlagához képest az öt legfontosabb élelmiszer-termékcsoport (gabona, olajos magvak, húsfélék, tejtermékek és a cukor) aggregált árszintje 16%-kal volt magasabb idén februárban, mint tavaly. A legnagyobb mértékben az olajos magvak árszintje emelkedett meg, közel 50%-kal (47,4%), hasonlóan jelentősen drágult a gabona, +25,7%-kal, kisebb mértékben a tejtermékek ára, +13%. A cukor árszintje ugyanakkor változatlan marad s aminek örülhetnek a fogyasztók: a húsfélék árszintje 3,6%-kal csökkent.

Ha reálértékben nézzük az árak változását, körvonalazódik egy újabb globális árszint-csúcs. A mostaninál magasabb FAO indexet reálértékben csak egy időszakban mértek, méghozzá az 1970-es évek közepén, azaz jó 45 évvel ezelőtt. A mai fogyasztókat ez nagyon nem vigasztalja, még akkor sem, ha tudjuk, hogy a magasabb vásárlóerő miatt az élelmiszerre fordított háztartási kiadások aránya ez idő alatt jelentősen lecsökkent.

Hol mennyit fordítanak az élelmiszerekre?

30-40 évvel ezelőtt a magyar családok kiadásaik közel 40-45%-át még élelmiszerekre, szesze italokra és dohánytermékekre költötték. Manapság ez az arány 24,9%, ebből élelmiszerekre megy el a kiadások 19,7%-a, míg szeszes italokra és dohányra 7,6%.
Európa fejlettebb országaiban ennél sokkal kisebb ezen árucikkcsoport kiadási aránya, az Egyesült Királyságban mindössze 8, Németországban, Franciaországban 9-12%, viszont az EU keleti tagállamaiban jellemzően még a magyarországinál is magasabbak e ráfordítási arányok: például Romániában és Bulgáriában közel 30%. Az egykori szocialista országok közül a legmagasabb életszínvonallal bíró csehek kiadásaik 15%-át fordítják élelmiszerekre. Sok ez, vagy kevés, komoly gond a mindennapi betevő beszerzése, vagy már kevésbé az? A háztartások kiadás-szerkezetét vizsgálva az látható, hogy a szegényebb (fejlődő) országokban bizony még mindig jelentős költségteher az élelmiszer-vásárlás. E termékek fogyasztói árának változása komoly belpolitikai ügy a világ legtöbb országában, így Magyarországon is, ahol még mindig az élelmiszerekre és italokra költünk fizetésünkből a legnagyobb arányban, jóval többet, mint amit lakhatásra és rezsire kell költenünk (19,7%).

A mezőgazdasági alapanyagok és feldolgozott élelmiszer-termékek árváltozása, különösen annak reálértékben emelkedő trendje súlyos belpolitikai ügy, amit a kormányok különféle adminisztratív intézkedésekkel próbálnak kezelni. Van, ahol kiviteli tilalmat rendelnek el a dráguló élelmiszerre, hogy a magas világpiaci ár ne szívja ki a terméket (Ukrajna, Argentína), van ahol csökkentik az áfakulcsot (pl: Magyarország), vagy állami készleteket dobnak a belpiacra (például Kína,, Oroszország). Ahány ház annyi szokás, de mindegyik intézkedés arra utal, hogy a mezőgazdasági nyersanyagok és élelmiszerek stratégiai, belbiztonsági kérdésnek számítanak a világ legtöbb országában.

Fenntartható, intenzív agrárfejlődés kell

Az ENSZ mezőgazdasági szervezete, a FAO egy évtizeddel ezelőtt drámai felhívással fordult a világ vezető gazdaságaihoz, hogy tegyenek meg mindent az élelmiszertermelés növekedési ütemének gyorsítása érdekében, mert a szervezet szerint 2050-re már 9 milliárd főre növekszik a Föld népessége, azaz további + 2 milliárd ember élelmezéséről kell gondoskodni majd. A Világszervezet illetékesei, sok más felelős politikussal és NGO vezetővel együtt joggal aggódnak amiatt, hogy egy esetleges – hosszabb időre elnyúló – globális élelmiszerhiány súlyos nemzetközi konfliktusokat válthat ki a világban, amely nem hagyja érintetlenül a világ vezető hatalmait sem. Nem lehetséges splendid isolation ugyanúgy, ahogy a koronavírus járványt sem tudta elkerülni a világ gazdagabbik fele, hiába volt pénze, csúcstechnológiával felszerelt egészségügyi hálózata.

A termelők, a professzionális élelmiszergazdaság szereplői és az agrártudományok jeles képviselői sem látják ennyire pesszimistán a világélelmezés helyzetét és főleg a jövőjét. Álláspontjuk szerint nincs ok komoly aggodalomra, mert az agrártermelési technológia, azon belül a biogenetika elképesztő ütemben fejlődik, olyan mértékben, hogy bőven lesz élelmiszer az emberiség számára a következő évszázadokban is. Természetesen sok a teendőnk, hogy ez így is legyen. Fenntartható, de intenzív agrárfejlődésre van szükség, amelynek feltételeit nekünk kell megteremtenünk

Bár a világ agrártermelésének volumene az utóbbi évtizedben évi 1,5-2,0%-kal növekedett, ami elegendő volt a fizetőképes élelmiszer-kereslet megfelelő szintű kielégítéséhez, maga a termelés pazarlóan magas természeti erőforrás-felhasználással (nyersanyag, víz és energia) járt, mely sem az ökológiai, sem a fenntartható fejlődés kritériumainak nem felel meg. A modern agrártermelési technológiák ugyan hatékonyak és innovatívak, de túlzó mértékben terhelik a környezetet (műtrágya, növényvédő-szerek, hormonok, állatgyógyszerek, CO2 emisszió stb.). Örvendetes tény, hogy a mezőgazdasági termelés során keletkező veszélyes hulladékokat a fejlett világ országaiban már rutinszerűen a környezetvédelmi előírásoknak megfelelő módon, szigorú ellenőrzés mellett ártalmatlanítják, de ez súlyos dollár-milliárdokba kerül. Ezen előírások a fejlett világ országaiban drágítják termelést és emiatt az itt előállított élelmiszerek egyre kevésbé versenyképesek a világpiacon azon országok agrártermékeivel szemben, ahol jelenleg jóval megengedőbb a hatósági magatartás a környezetvédelem, az élelmiszer-minőség ellenőrzés és az állatjóléti normákat illetően.

A mezőgazdasági termelés ezért gyorsuló ütemben tevődik át a fejlett világ országaiból a fejlődő országokba, leginkább Dél-Amerikába, ahol valóságos biotechnológiai forradalom zajlik napjainkban. A brazil génkezelt szójababból évente kétszer lehet betakarítani összesen 6-7 tonna szójababot hektáronként, hasonlóan kukoricából évente 12-15 tonnát. Brazília többek között ennek is köszönheti, hogy a világ első számú exportőre lett mezőgazdasági nyersanyagokból s ma már feldolgozott élelmiszerekből is ott van a topon. Agrárkivitele meghaladja a 100 milliárd dollárt és ha hozzátesszük a szomszédos Argentína, Uruguay, Bolívia, Chile kivitelét, értékben már 200 milliárd USD felett van a térség agrárexportja (Mercosur államok)

Jogos a félelem, hogy amennyiben a fejlett világ országaiban (elsősorban az USA-ban és az EU-ban) alkalmazott szigorú környezetvédelmi, állatjóléti és élelmiszerhigiéniai normák nem válnak globális standardokká, akkor a világ élelmiszertermelése minden eddiginél környezetszennyezőbbé és fenntarthatatlanabbá válik. Ezért sokak szerint csak olyan élelmiszertermelésre van szükség, amely a jelenleginél jóval kevesebb természeti erőforrást: termőföldet, energiát, vizet használ fel egységnyi termelésre vetítve, miközben számottevően több humán erőforrást hasznosít s mindezt minden eddiginél alacsonyabb környezetterhelés mellett teszi meg.

A mezőgazdasági nyersanyagokból ma már nemcsak élelmiszer lesz

Az alapvető mezőgazdasági nyersanyagok árának tartósan magas szintjéhez egy másik jelenség is hozzájárul, konkrétan e nyersanyagok üzemanyag célú felhasználása, amit ráadásul a fejlett világ országai mindenféle módon még ösztönöznek is (például az EU-ban az etanol kötelező hozzáadása a benzinhez). Az emberiség eddigi több évezredes történetében az agrárium kizárólagos küldetése a lakosság élelmiszerrel való ellátása volt. A XX. század végétől azonban egyre erősebben fogalmazódik meg egy merőben új igény: a mezőgazdasági nyersanyagok ipari, energetikai, ezen belül különösen az üzemanyaggyártás céljára való felhasználása. A bio-üzemanyagok termelése kifejezett kormányzati ösztönzésre a világ néhány fejlett országában exponenciális ütemű növekedésnek indult. Amíg a mezőgazdasági nyersanyagok ipari-energetikai célra való hasznosítása csak kísérleti jelleggel történt, a globális élelmiszer-kínálatra különösebb hatással nem volt. Ma azonban merőben más a helyzet, mert kiderült, hogy a mezőgazdasági nyersanyagok humáncélú kereslete az adott közgazdasági szabályozás és ösztönző rendszerek miatt nem versenyképes az energetikai célú kereslettel. Az elmúlt évtizedben egyre élesedő „élelmiszer kontra üzemanyag” verseny az említett negatív következmények miatt súlyos morális kérdéseket vet fel. E kérdésekre a világnak mielőbb meg kell találni a helyes választ, ha el akarunk kerülni egy globális szinten jelentkező élelmiszer-háborút. Becslésem szerint napjainkban már közel 200 millió tonna kukoricát használnak fel a világon etanolgyártásra s mintegy 40 millió tonna növényi olaj (főleg repceolaj) megy biodízel-felhasználásra. Brazília 20-25 millió tonna cukornád-alapú üzemanyagot állít elő, cukortermelésének közel a fele e célra hasznosul. A magas nyersolajárak mellett támogatás nélkül is versenyképes a bioüzemanyag a világ legtöbb országában. Magyarország is bőven kiveszi a részét ebből, hiszen a hazai kukoricatermés legalább negyede – évi 2,3-2,5 millió tonna – etanolgyártásra kerül, stabilan magas szinten tartva ezáltal a kukorica felvásárlási árát. Mindez nagyon jó a növénytermeléssel foglalkozó gazdáknak, kevésbé az állattenyésztőknek.  Ez utóbbiak, főleg a sertés- és a baromfihizlalók már rég elbúcsúztak az olcsó takarmánytól, akkor is, ha éppen rekordtermés volt gabonafélékből.

A bioüzemanyagok támasztotta kereslet szerencsére még nem eredményez mennyiségi hiányt a humán célú felhasználás terén. Gabonából, olajos magvakból ugyanis a mai technológiák mellett is terem annyi mennyiség, ami a globális kereslet kielégítéséhez szükséges. Ennél nagyobb probléma a minőséggel szembeni “igénytelenség”.  A fogyasztói társadalom rossz beidegződésének tudható be, hogy még az élelmiszerek beszerzésében is az olcsóságra való törekvés a jellemző fogyasztói magatartás, ami sokszor silány minőségű, esetenként az egészségre kifejezetten káros élelmiszerek vásárlásában mutatkozik meg. A feldolgozott élelmiszerek nagy hányada színezékeket, állagjavítókat, kémiai tartósítószereket tartalma a világon mindenütt, annak ellenére, hogy káros hatásuk az emberi szervezetre közismert és bizonyított. A fejlett ipari országokban ellenreakcióként már a hetvenes években megjelent a bio-élelmiszerek iránti igény. A biotermelés ma már nem csak divat, különcök hóbortja, hanem tudatos professzionális agrártevékenység, melynek termékeire elképesztő ütemben nő a kereslet szerte a világon, de különösen Európában és Észak-Amerikában.

Hogy miért éppen ott?

Mert a bioélelmiszerek árszintje a rendkívül magas termelési költségek (döntően a magas kézimunka-igény és az alacsony fajlagos hozamok miatt) másfél-kétszeresen haladja meg a normál technológiával előállított élelmiszerek árszintjét. Ilyen termékek iránt számottevő vásárlóerő csak a fejlett gazdasággal rendelkező országokban van, elsősorban az Egyesült Államokban, Japánban, valamint az Európai Unió nyugati tagállamaiban. A kereslet növekedésének azonban a lakossági vásárlóerő ott is komoly korlátot szab. Franciaországban például 5-7% körül van a biotermékek részesedése az élelmiszer-kiskereskedelmi forgalomból, Németországban és a skandináv országokban ennél kicsivel magasabb, 7-10% közötti.  A magas árszint miatt nem meglepő, hogy minden fogyasztói szimpátia ellenére a világ élelmiszertermeléséből még ma is csak 3,0-5,0%-kal részesednek a biotermékek.

Az élelmiszertermelésben reményeim szerint az organikus irányba történő fokozatos elmozdulás lesz a jellemző, ami forradalmi és főleg hasznos jelenség a mezőgazdálkodás legújabb-kori történetében. Ösztönzése állami és uniós szinten is kívánatos, de realista megközelítésből inkább az körvonalazódik, hogy a tisztán bio-termelés hosszú távon is csak kiegészítője lesz a világ élelmiszergazdaságának. Az agrártermelés növekedési ütemének gyorsítására, az élelmiszerek iránti növekvő kereslet kielégítésére számos más lehetőség kínálkozik, melyek közül a környezetbarát, energia-és víztakarékos termelési technológiák, valamint a biotechnológia (növénytermelésben és állattenyésztés egyaránt) alkalmazása külön kiemelést érdemel.  Itt beszélni kellene a génmódosításról, annak jövőjéről, de nem teszem, mert Magyarországon ostoba egyoldalúsággal, politikai szemüvegen át közelítik e hallatlanul izgalmas kérdést. A világ azon államaiban, ahol a GMO racionális érvek alapján ítéltetik meg mind a kutatók, a termelők és a fogyasztók részéről, a génmódosított vetőmagok használata egyre nagyobb teret nyer. Brazíliában, Uruguayban, de még az USA-ban is a termelt szójabab és a kukorica 90-95%-ban génmódosított vetőmagból származik. A GMO leglelkesebb támogatói azok a mezőgazdasági termelők, akik a gyakorlatban tapasztalták meg e vetőmagok használatának előnyeit (magasabb hozamok, minimális növényvédőszer használat, kisebb környezetterhelés, alacsonyabb fajlagos költségek, sokkal nagyobb termelői jövedelem).

A GMO jövője

Bár Európában nagy az érzelmi indíttatású visszautasítás a GMO-val szemben a fogyasztók körében s ezt érthető okokból a politikusok a saját érdekükből fel is nagyítják, meggyőződésem, hogy a génmódosítás általánossá válik a XXI. században. Ezért, – tiszteletben tartva az Alaptörvény ide vonatkozó előírásait – célszerűnek vélem a génmódosítás s általában a biotechnológiai, genetikai kutatások, eljárások támogatását hazánkban is. E kutatási eredmények gyakorlati hasznosítása más, e témában kevésbé érzékeny országokban hasznos, és jövedelmező tevékenység is lehetne, öregbítené a magyar agrárkutatás hírnevét s egyben sok ezer szaktanácsadói állást is teremtene afrikai, ázsiai, vagy akár dél-amerikai országokban, ahol még emlékszenek a magas színvonalú tudással rendelkező magyar agrárszakemberekre.
(A szerző agrárközgazdász, egykori államtitkár, a V21 tagja)

 

Hozzászólásokra a Facebookon, a „kerek asztal csoport” -ban van olyan lehetőség,
hogy bárki elolvassa és akár reagáljon is:
https://www.facebook.com/groups/762663054098897

 

KÖVESSÜK ÉLŐBEN A KLUBRÁDIÓT!
https://www.klubradio.hu

 

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

%d bloggers like this: