Helyi választások 2019: SZARVAS KOPPÁNY képviselőjelölt

Miért csinálom?

Az a percepció Magyarországon (és sok más országban is), hogy a politikusok csekély képességű naplopók, akik a rendes munka helyett mentek politikai pályára. Pedig a teljesen szociopatákat leszámítva nem viszik sokra azok, akik nem szívvel és elszántan csinálják, azért, mert valamit változtatni akarnak. Maximum valamelyik helyi önkormányzatban egy kiépített mutyihálózat langyosvizéig jutnak el, amiből közepes mértékű jólétben eléldegélnek, amíg tart a mandátumuk. Akik viszont eljutnak a polgármesterségig, vagy feljebb, azokat egészen más hajtja, mint a pénz és a kényelem. Fontos megjegyezni, hogy itt most a választott, frontpolitikusokról van szó, nem az úgymond apparatcsikokról, akik mondjuk a Fidelitasból kikerülve táskahordozók és háttéremberek lesznek. Ők is a politikában dolgoznak, profin űzve azt, de nem választott pozícióban, és a köznyelv nem is szokott politikusként tekinteni rájuk.

Az igazság az, hogy a politikusság, mint szakma, megerőltető, stresszes, és más állásokkal ellentétben itt rendszeresen újra kell állásinterjúzni, csak itt ezt választásnak hívják, és nem egy vagy két főnököd van, hanem több ezer. Erről amúgy elég alaposan ír Lenkei Gábor a „Miért nem bírjuk a politikusokat?” című könyvében. De mielőtt bárki azt hinné, hogy sajnáltatom magam, jelzem, erről szó sincs, mert aki tényleg elhivatott, annak ez egy abszolút elfogadható ár. Miért is cserébe?

Elsősorban annak tudatáért, hogy hatással vagyok a világra. Ha az ember elég jól csinálja ezt a politikának nevezett valamit, akkor azzal a biztos tudattal térhet majd egyszer végső nyugovóra, hogy ott van a kézjegye a világon. Ez pedig nagyszerű érzés. Engem személy szerint a két dolog hajt a politikában: az egyik, hogy jobb állapotban akarom hagyni a világot, mint amilyenben érkeztem bele, a másik, hogy élvezhessem a jól végzett munka feletti büszkeséget. Erre leghatékonyabban a politikán keresztül van lehetőségem, ahogy Pikó András mondta a Magyar Narancsnak: kiállhatok a térre ételt osztani, de azzal csak a felszínt kapargatom. Politikusként ezzel szemben segíthetek száz ételosztó civilnek – vagy elérhetem, hogy ne legyen szükség ételosztó civilekre!

Büszkeség és megtiszteltetés valami olyasmin dolgozni, ami egyszer a történelmet is formálhatja majd, nagyszerű érzés olyannak a részesévé lenni, ami túlmutat rajtunk. Nem csak a 8. kerületet formálhatjuk most, bár már az is önmagában iszonyat munka, hosszútávú következményekkel. A mostani önkormányzati sikerekkel azonban országszerte meggyengíthetjük a Fideszt és megágyazhatunk egy kormányváltásnak (majd talán rendszerváltásnak) 2022-re. Hiszen a közpénzjellegüket elvesztő milliárdok mellett a Fidesz hatalma helyben az önkormányzatokban gyökerezik.

Ezt a munkát helyben kell kezdeni, és én örömmel veszek részt benne. Minden egyes fidesztől elvett pozíció, minden egyes újra egyensúlyba hozott önkormányzati lap, minden egyes szabadon szavazó szegény egy-egy kivágott gyökérdarab a Fidesz hatalmából, ami már elég sokáig fonta gúzsba hazánkat. Ezért fontos az idei önkormányzati választás, és ebből a hatalmas munkából én is kiveszem a részemet tehetségemhez és lehetőségeimhez mérten, Józsefváros 12. választókerületében, a Százados-negyedben.

Emellett afféle mellékprojektként nagyon jó lenne visszaadni a politikus szakma becsületét, mert akkor még több olyan tehetséges embert be lehetne vonzani a közéletbe, akik most azért tartják távol magukat a politikától, mert mocskosnak érzik. Mi a Momentumban ezért is dolgozunk. Számunkra a politikai generációváltás azt a szándékot is jelenti, hogy megújítsuk végre a közügyekhez való hozzáállást és visszaadjuk a hitet az embereknek abban, hogy van beleszólásuk a dolgokba akár helyi, akár országos szinten. Mert enélkül a hit nélkül nem lesz demokrácia, ami persze visszahat a közélethez való hozzáállásra is. Sajnos, ebből a csapdából magának kell kirántania magát a népnek, mint Münchausen bárónak, saját hajánál fogva, mi politikusok csak besegíthetünk. De ami segítséget meg lehet adni, azt meg akarok adni, és ha itt sikerül változást elérni, akkor aztán tényleg eredményes volt a feljebb említett “történelemcsinálás”.

(Ha van észrevételed, véleményed itt várunk: https://www.facebook.com/groups/762663054098897/?ref=bookmarks)

 

Helyi választások 2019: LÁSZLÓ IMRE polgármesterjelölt

 A polgármesterség nem hatalom, hanem szolgálat

Az önkormányzatoknak a mai gyakorlattal ellentétben – mivel az napjainkban a politikát, annak célkitűzéseit és elvárásait szolgálják ki – az adott terület polgárainak érdekeit kell, hogy képviseljék. Ezért nem szabad, hogy a polgármesteri poszt politikai tisztséggé váljon. Nem kell bonyolult értelmezésekbe bonyolódnunk, már az ÖN – KORMÁNYZAT szóösszetétel is világosan utal arra, hogy ebben az esetben egy olyan adott közösség vezetéséről kellene beszélnünk, amelyet az adott közösség által választott vezető irányít. Pontosan ezért és ennek szellemében én a mögöttem álló 6 párt (Momentum, DK, MSZP, Párbeszéd, LMP és Jobbik) támogatásával Újbuda lakosságának érdekeit kívánom megjeleníteni és szolgálni. A hatos szám ugyanakkor kizárja azt is, hogy az önkormányzat hivatalba lépő új vezetése egy adott párt irányába mutathasson jogosan kifogásolható elkötelezettséget.

A mai, szinte naponta változó világunkban érthető módon biztonságra törekszünk. Ehhez viszont egy olyan erős és aktív közösséget kell építenünk, amely képes lesz ennek nemcsak elérését, de stabilitást is biztosítani. Őszintén be kell vallani, hogy nem voltunk felkészülve az 1990-et követő gyors társadalmi, technológiai és gazdasági változásokra – ezért a biztonság megteremtése érdekében közösen kell cselekednünk. A lakossággal való beszélgetéseim során azt tapasztaltam, hogy bizony elvárják tőlünk ennek a munkának a megkezdését. Tehát egy olyan közösség létrehozására van szükség, amelyik gazdaságilag biztos alapokon áll, kiemelten kezeli a társadalmi igazságosságot és hisz a szükségszerű változások erejében. Be kell bizonyítanunk azt is, hogy a közösséget szolgáló várospolitika nem egy „úri huncutság”, hanem életünk valós, értelmes és megkerülhetetlen része.

Természetesen sok múlik a vezetésen, így a polgármesteren is, akinek alapvető feladata, hogy egy közösség érdekeit képviselje. Személyemtől nagyon távol áll, hogy valamikor azt hallhassák tőlem:”hagyjátok a dolgokat, lehetne ennél még rosszabb is”. Nem! A dolgoknak sokkal jobban kellene menniük. Miért? Mert napjainkban a megélhetés bizonytalan, a jóléti állam elérése csak délibábos ígéret maradt, az oktatás és az egészségügy romokban hever, a társadalom pedig megosztottabb, mint valaha bármikor is volt.

Tisztában vagyunk azzal, hogy Újbuda jövője nagymértékben a választott tisztségviselőktől, illetve az ő személyiségüktől függ. Én Újbudának olyan polgármestere kívánok lenni, akit nem a beszéd, hanem a cselekvés jellemez, pontosan úgy, ahogy ez egész eddigi életemben volt. Kórházigazgatóként, a fővárossal folytatott érdekérvényesítő vitáim eredményeképpen azt a Szent Imre Kórházat tudtuk létrehozni, amely Budapest egyik legjobb intézményeként, minden szempontból a beteg emberek érdekeit szolgálta. Most parlamenti képviselőségemet kívánom feladni azért, hogy ismét szűkebb hazámnak, Újbudának a szolgálatába állhassak.

Ezért a jövőben sem nézem el, hogy Újbuda jogos érdekei a háttérbe szoruljanak és az Újbudán élők hátrányára illetve pénzén, jogtalanul és erőszakosan a politika kegyeltjei juthassanak előnyökhöz. Nem lehetünk partnerek ahhoz sem, hogy  a kormánypárti média – ahogy azt teszik napjainkban és kerületünkben is – folyamatos agymosásával alaptalanul megingathassa hitüket a kerület polgárai által választott vezetőkben, miként ahhoz se, hogy emigrációba kényszerítsék Újbuda kreatív fiatalságát. Ennek a törekvésnek a sikere nagymértékben attól is függ, hogy az itt élők megelégelték-e az eddigi vezetésnek a politikát elvtelenül kiszolgáló lojalitását és  ezzel párhuzamosan a kerület önkormányzati szolgáltatásainak folyamatosan romló színvonalát.

Van-e kiút?

Ha felismerjük napjaink politikájának árnyoldalait és az abból származó veszélyeket, akkor van kiút, akkor képesek vagyunk közösen megoldani gondjainkat. Ha megszabadulunk az apátiától és döntéseinkkel részesei leszünk egy békés forradalomnak, akkor van remény, hogy nem leszünk elveszett generáció. Ne engedjük, hogy a szükséges és jogosan elvárt változások elmaradása miatt – és annak következményeként – a világ együttérzését is elveszítsük. Ezt akkor, a rendszerváltozás idején, az abban játszott pozitív szerepünk révén gyorsan megszereztük, de sajnos szinte ugyanolyan gyorsan el is vesztettük azt.

Ismerjük kerületünket, ezért tudjuk azt is, hogy hol, mikor, mire van szükség és azt hogyan csináljuk. Azért kívánunk dolgozni, hogy Újbuda is az újbudaiaké legyen, hogy vezetésünkkel a kerület a saját kezébe vehesse az irányítást.

Újbuda nem azért van nehéz helyzetben, mert lakosai kudarcot vallottak, hanem azért, mert vezetői bizonyultak elégtelennek a végrehajtandó feladatokhoz. A főváros legnagyobb lélekszámú kerületének olyan vezetőkre van szüksége, akik legalább olyan kiválóak, mint  a kerület polgárai. Eddig folyamatosan azt hallhattuk, hogy ez a kerület mennyire virágzik. Én azt mondom, hogy nem virágzik, de virágozhatna, ha lehetőségeit  kihasználta volna. Ez a kerület büszke lehetne oktatási intézményeinek színvonalára vagy kórházára, amik azért kerültek méltatlan helyzetbe, mert elvették tőlünk és olyan kevés támogatást kapnak, mint még soha.

Nem becsüljük meg környezetünket, aminek elhanyagoltsága az elmúlt években tovább növekedett és ma már napi küzdelmet kell folytatnunk a légszennyezés, a patkányok és csótányok ellen. A légszennyezettség extrém fokozódása abban is szerepet játszik, hogy évente mintegy 4.000 fővárosi lakost veszítünk el idő előtt, többet, mint a legtöbb európai fővárosban. A korábban létrehozott és működtetett betegjogi képviselet ma már paradox módon az elégedetlenség érvényesítésének jogát is akadályozza, mert nem a beteget védi, hanem a szolgáltató államot. De mégsem ez a legfőbb baj!

A legrosszabb az, hogy értelmünket és gondolkodásunk józanságát károsan befolyásoló környezetben élünk! Hozzászoktattak ahhoz bennünket, hogy ne figyeljünk egymásra, hogy ne higgyünk semmiben, hogy csak magunkkal foglalkozzunk, hogy elfogadjuk azt, miszerint ismét egy totalitárius rendszerben kell élnünk és azt, hogy mindezt megváltoztathatatlan tényként fogadjuk el.

Terveim

Csapatban gondolkodom, ahol mindenki szabadon kifejtheti az enyémtől akár eltérő véleményét is – de a közösen megszületett döntés ránk nézve már kötelező érvényű. Ugyanakkor tartózkodom a folyamatok lelassítását, adott esetben annak megállítását szolgáló felesleges központosításoktól és bürokráciától. Ez annak a vezetési módszernek felel meg, amit sikeresen alkalmaztam kórházigazgatóként, aminek hasznát és sikerességét a mindennapokban a kerület lakossága is érzékelhette. Polgármesterségem alatt nem kaphatnak teret a törekvéseikben és megnyilvánulásaikban agresszív, önző elveket valló, hirtelen meggazdagodott vállalkozói csoportok, de természetesen támogatni fogok minden olyan közösséget, akik tehetségükkel és elkötelezettségükkel segíteni kívánják a közös céljaink elérését.

Akik figyelemmel kísérték parlamenti munkámat, azok pontosan tudják, hogy felszólalásaim minden esetben a betegellátás jobbítását és az Újbudával kapcsolatos, azt sújtó anomáliák felszámolását célozták. Nem a nagypolitika sokszor áttekinthetetlen villongásai késztettek arra, hogy szót kérjek az ország Házában, hanem orvosként a beteg emberek védelme, illetve újbudaiként a kerületünkben tapasztalható, életünket megnehezítő visszásságok megszüntetésének az igénye. Azt is mondhatom, hogy a jobbítást és a közösséget szolgáló elkötelezettségemet 2001 és 2010 között már kórházigazgatóként is bizonyíthattam. Erre a tényre támaszkodva ígérhetem, hogy ahogy korábban a beteg emberek gyógyulását segítettem, most úgy kívánom szolgálni a kerület lakosságának az érdekeit.

Vitázzunk, beszélgessünk itt: https://www.facebook.com/groups/762663054098897/?ref=bookmarks