MP: Ferencvárosi előválasztásról – szubjektíven!

Meg kell vallanom, hogy semmi nem köt a IX.,  kerülethez és személyesen nem ismerem sem Baranyi Krisztinát, sem Jancsó Andreát. Persze én is olvastam a kerületi botrányokról, de felelősségteljes állásfoglaláshoz kevés az ismeretem.

És mégis izgalommal vártam az eredményeket, a kerületben zajló polgármesteri előválasztásról.

Hogy miért ?

Mert azt gondolom, hogy a valódi önkormányzatiságot – a maga teljességében értelmezve, ahol valóban a helyi problémákra ,  valóban helyi válaszok születnek  a valóban helyi közéletben aktív emberek által – egyre kevesebben tűzik a zászlójukra.

Pedig ha valami válasz lehet / lehetne a NER -el szemben, az a valódi helyi önkormányozás lehetőségeinek, működőképességének helyreállítása. Tudom, hogy ennek legfontosabb és legkeményebb gátjait a központi szabályozások sora emelte, a finanszírozás bűnös átszabásával, a kötelező feladatok és a hozzá tartozó vagyonelemek szükségtelen és káros centralizálásával (államosításával), a választási szabályok antidemokratikus és cinikus megváltoztatásával… és sorolhatnám a mindannyiunk által  ismert, bármely autonómiát ellehetetlenítő, azonban az autoriter berendezkedést elősegítő NER szabályokat.

De egyvalamit nem tudott a NER mégoly rafináltnak tűnő és a Vezér vad álmai iránt teljes lojalitást mutató jogász sereg sem betiltani és az a civilkurázsi.

Erre mutatnak – remélhetőleg sikeres – budapesti példákat a józsefvárosi és a ferencvárosi polgármester jelöltek. Más körülmények között, más módon váltak jelöltté.

A lényeg azonban az hogy bebizonyítják,  a civileknek nemcsak megtűrt helyük lehet azon a játéktéren melyet  –  aránytalanul nagy mértékben ural a pártpolitika.

Mindenkinek igaza van aki azt mondja, hogy kemény meccs volt.Nem akarok és nem is tudnék egyik félnek sem igazat adni, mert a részletek elégséges ismerete nélkül ennek nincs helye. Talán még ezután is lesz vitájuk… nem baj!

Hiszen arról van szó valójában, hogy a civilek, vagyis mi, a választópolgárok, együtt, mindnyájan mennyire szólhatunk bele közvetlenül azoknak a budapesti testületeknek a várható összetételébe amelyek legközvetlenebbűl fogják intézni a mindennapjaink ügyes bajos dolgait.

Nos, tegnap délután én nem Jancsó Andrea ellen szurkoltam, hanem egy olyan következetesen képviselt politikai álláspont sikeréért amely kiköveteli a civileknek a pártokkal egyenrangú lehetőségeit. Lehet ez ma még Dávid és Góliát küzdelmének látszik, de elröppentek az első parittyakövek…

Mert lássuk be a jelenleg ellenzékként működő pártok innovációs képessége, hitelessége, mozgósító képessége, de még sokszor a saját maguk által  vállalt értékeiknek megfelelő terep munka is hagy maga után némi kívánnivalót. Ezért fontos, hogy a civil szféra frissessége és az új szemléletmódja minél hamarabb, minél erősebb hatással legyen a jelenlegi ellenzék politikai elitjére.

Én  ezért szorítottam Baranyi Krisztinának, akinek álláspontja a szavazatok 72 %-val felülkerekedett. Azonban szerintem nincs vesztese ennek az előválasztásnak, ahol két tehetséges, komoly reményekre jogosító politikust ismerhetett meg, nemcsak Ferencváros!

Hölgyeim, csak így tovább!

(Véleményedet, hozzászólásodat itt várom:https://www.facebook.com/groups/762663054098897/?ref=bookmarks)

Az egykori BAUMGARTEN-DÍJ díjazottjai…1932.-ből FÜST MILÁN

(A szerző író, költő, drámaíró, esztéta, a magyar szabadvers megteremtője.)

Öregség

Hol vagytok ó szemeim, kik oly áldottnak véltetek egy arcot?
S hol vagy ó csodálatos fülem is, amely oly hegyes lett, mint a szamáré valamely édes-bús nevetéstől?

S hol vagytok fogaim, ti vérengzők, kiktől felserkent nemcsak a szamóca, de az annál duzzadtabb és pirosabb ajak is?
S hol vagy te mellemnek oly irtózatos dalolása?

S hol a kín és hol az áldás, amelyet most hiába keresek eszelős utaimon, görbe bottal a kezemben?
Loholni bolondúl? Kergetni az őzet, az őzlábút s utána ledőlni, susogni, nem is neki, de a holdnak…
Holmi rejtelmekről, amelyeket senki sem érthet egészen s amelyeknek zaklatott boldogság mindenkor a neve…
Hol vagytok ti mozgalmak és fekete átkok? Örök sietés? Hol a mohó száj s hol a nevetésem?
Úristen, hol a nevetésem s a tárgytalan zokogás is:
Mikor döngő hajnalodások vértelen messziségei! Hányszor
Leborúltam a sötétben elétek!

Hallgass rám oh ifjuság. Volt egy öreg görög egykor,
Ki felemelte két kezét, mint a szobor s az ifjuságát visszakövetelvén
Mondott aiszchyloszi átkot arra, aki tette, hogy így meg kell az embernek öregedni
Félig vakon állt a hegyen, csupa sugárzásba merülve, – ősz haját verte a szél is
S pisla szeméből könnyei hulltak az Istenség magasztos lába elé
S mégis szava dörgött, szavától megállt a malom, megrendültek a dombok
S az ötéves kos is felemelte rá a fejét. –Ámde az Istenség

Nem nézett rá, nem felelt akkor az öregnek.
Sírt az Istenség. Mert, mintha dobokat vernének a fülébe, tompa dobot
S erre felelne a hegyomlás s e hegyomlásnak felelne a tenger…
Oly naggyá nőtt meg előtte s oly szentté az öregség ősi nyomora.
Mert hisz ott állt ő már önnön sírja előtt s még mindig pörölve a széllel
S még egyszer hangoztatni akarván igazát, mielőtt elomolna.

S aztán hát elment persze, – csend lett végül is e vidéken.
De a szivében is csupa csend volt már akkor, el ne feledjük s egy másik, még nagyobb figyelem…

S a feje körül tompa derengés.

(GIANNI STRINO olasz festő / 1953- /, Öreg)

 

MP: NO COMMENT! 2019, BUDAPEST

(Budapest önkormányzatainak jelenlegi és következő vezetői!

Mit tesztek a fizikai erőszakban is megnyilvánuló gyűlölködés ellen ellen?)

 

Rézműves Benjámin  Dániel  bejegyzése Facebook-n 2019-09-10:

Tegnap késő délután a budapesti Árkád előtt két kopasz férfi megtámadott engem, és a terhes feleségemet. Heves és agresszív hanggal kiabáltak ránk: “Mocskos arab bevándorlók vagytok, húzzál el a terhes asszonyoddal, mert csak szaporodni tudtok!!!”
Én kezemmel próbáltam védeni a mellettem remegő, síró terhes feleségemet, majd a pillanat törtrésze alatt belefejelt a szemem fölé.
Ahogy a szememhez kaptam, meghőköltem a vérnek látványától. Abszurdnak tűnt minden…
Budapesten, késő délután azért vernek meg, mert feltehetőleg arabnak nézel ki, vagy barnább a bőröd? …

A valódi tettestársakat; a gyűlöletet és félelmet sajnos nem lehet a joggal visszatartani. Az évi több száz milliárd forintból működő folytonos kormányzati gyűlölet-propaganda kinyitott egy olyan szelencét, ami a valóságra betegesen nemet mondó, önmaga szerencsétlen sorsáért folyton másokat okoló tömegnek hívunk.

Magyarország nagyon rossz útra tévedt.
A félelmekben nincs szabadság.

 

 

Egy elárult nép elmélete

Rézműves Benjámin  Dániel cikke Mérce-n 2019-04-24

A harmadik magyar köztársaság politikai elitje kevés dologban tudott konszenzusra jutni, aminek a leglátványosabb, társadalmi kimenetele a romák helyzete. A rendszerváltás óta számos elhibázott, elhamarkodott döntést lehetne felsorolni a mindenkori kormányok ellen. Vegyük górcső alá Magyarország lakosságának tíz százalékát érintő, 2010 utáni rossz döntések halmazát.

A 2010 után történő politikai elitcserétől sokan változást reméltek, de 9 év távlatából elmondható, hogy inkább negatív előjelet mutat a kormányzat hatékonysága. A ,,fülkeforradalom” erős legitimációt adott a Fidesz-KDNP-nek, ami jelentős előrelépést jelenthetett volna a roma közösségek sanyarú társadalmi, gazdasági, oktatási és egészségügyi mutatóinak megváltoztatására.

A kormány a szociális háló drasztikus leépítésével, a tankötelezettség 16 évre való leszállításával , az intézményi szinten dupla normatíváért szegregáló egyházi iskolákkal, illetve a szegregátumok fel nem számolásával konzerválja a nyomort egymillió polgárának.

A problémamegoldás helyett a problémahalogatás lett az új irány. Az EU reintegrációs pénzek nem a magyar vállalkozók, és a lehulló morzsákért harcoló cigány slepp feltőkésitésére szolgálnának, hanem arra, hogy megteremtődjenek a lehetőségek, amelyekkel az egyén változtatni tud beleszületett negatív helyzetén. Kétezertől kezdve növekedett a kapcsolati homofília, amely az azonos állásponton lévő felek egymáshoz közeledéséhez és gazdasági értelemben kvázi kizárólagos együttműködéséhez vezetett. Ezek mentén alakultak ki az olyan politikai rések, ahol a cégek nem működnek együtt a másik oldallal. A hálózatba szerveződő korrupció a közbeszerzések baráti oldalra való lepasszolása mentén jött létre, itt a vagyonos elit réteg húz hasznot.

A romák problémáiról már eposzi mértékű tanulmányok, konferenciák, stratégiák születtek, de ezeknek semmilyen ráhatása nincs a romák előrelépésére.

A kormányzati propangadában sokszor hallott „közmunkaprogram” csupán a munkanélküliség statisztikai csinosítására való, illetve a vidék Magyarországának a társadalmi refeudalizációjának a megteremtésére. Az „unortodox”, illiberális társadalompolitika képtelen a szociális hátrányok kiigazítására, sőt ennek a világnézetnek az esszenciális pontja az a libertárius érvelés, amely a hasznos versus haszontalan ember tipológiáját használja. Természetesen az orbáni illiberális felfogás ennek egy primitívebb módszerével dolgozik. Ugye jól emlékszünk Lázár János elhíresült mondatára: „akinek nincs semmije, az annyit is ér”?

Paradoxnak tűnik, hogy ez a fajta szegényellenes retorika jól működik egy olyan országban, ahol a társadalom 40%-a létminimum alatt él.

Ennek politikai értelmezése az, hogy a politikai kultúrában hiányzó elem a részvételi társadalmi attitűd, ezért az állampolgár nem gyakorol kontrollt a közbeszédre. A hatalom birtokosaival szemben megnyilvánuló értékhiányos viselkedéskultúra nem eredményez közösségi problémaérzékelést, így sérül a polgárok egyéni autonómiájuknak az érvényesítési lehetősége, illetve védtelenebbé válnak a hatalom manipulációjával szemben.

A magyarországi romáknak ebből a szempontból hatványozottabban sérül mind a közösségi, mind a személyes önállósága, mert a gyűlöletpolitikának egyrészt tárgyai, másrészt a büntetés-végrehajtásban való felülreprezentáltságuk miatt visszacsatolásai is.

Némely extrém jobboldali politikai csoportosulások így tudják a „cigánybűnözés” kriminalisztikai-kommunikációs panelét erős demagógiába ágyazva politikai profittá alakítani (ld.: 2009-2015 között Jobbik, 2018-tól Mi Hazánk Mozgalom).

De a Fidesz-KDNP sem szerénykedik, ha a választóinak kell bizonyítania a cigányellenességét.

Nem olyan régen Kormosné Szombati Márta szolnoki fideszes önkormányzati képviselő arról beszélt, hogy a romák törzsi életmódjuk miatt képtelenek az integrációra, vagy Pócs János országgyűlési képviselő „kazánban a cigány” videóját is felhozhatjuk, amelyek alapján a józanabb polgároknál ők inkább minősülnek erkölcsi hulláknak, mintsem a morális minimumot tisztelő köztisztviselőknek.

Elmondható, hogy a politikai elit és a cigányok rendszerképeben számos olyan változó hiányzik, amely a rendszer mozdulatlanságát az inkluzivitás irányába tudná mozdítani. Ilyen esetekben kell a szociológiához fordulni, hiszen a miértekre és hogyanokra választ tud adni.

A hiányzó változók közül az egyik az oktatás szakmai differenciálatlansága, hiszen a cigány gyerekek szociális hátrányait az SNI (sajátos nevelési igény) eszközrendszerével reagálja le, így elveszi az esélyt a roma gyerekektől a mobilizációra. Az oktatási rendszer impotens működése viszont nem csak a roma diákok elé állít akadályokat, hanem alapvetően a társadalom alsóbb osztályaiban élő családok gyerekei elé is, aminek a következményeit hamarosan tapasztalni fogjuk a gazdaság és a társadalom predikatív viszonyában.

Egyre többen zuhannak ki funkcionális analfabétaként az oktatási rendszerből, és hacsak nem Európa összeszerelő üzemévé válása hazánk középtavú célja, akkor egyre sürgetőbbé válik az oktatás újragondolása.

A másik hiányzó változó pedig a társadalmi szolidaritás, a kölcsönös társadalmi függőség, hiszen ezek hiánya teszi a romaproblémát társadalmi-strukturális kérdéssé, amit lehet az újraelosztás, vagy éppen egy erősebb szociális háló kiépítésével kezelni.

Az egyik használható modell a probléma megértésének kibontásához V.W. Turner angol antropológus koncepciója. Turner funkcionális osztályokból indul ki, így négy kategóriát állít fel:

  1. felül lévők-privilegizáltak: a hatalom birtokosai.
  2. belül lévők-integráltak: dolgozók.
  3. küszöbkategória-liminálisok : akik kint is, bent is vannak (értelmiségiek).
  4. kivül lévők: akik a peremre szorultak.

Ebben a modellben Magyarország 40%-a a ,,kívül lévők” csoportjában helyezkedik el, amit súlyosbít, hogy a társadalomban a folyamatok körkörösen zárulnak, így a zárt társadalom autarkiája gátat szab az erőforrások egyenlő elosztásának.

Úgy vélem, hogy a cigány-, és szegényellenességet egyik részben fenntartó, rosszul működő újraelosztási rendszer mellett ugyanennyire fontos az a társadalomszervező elv, amely nálunk Magyarországon zsákutcára futott: a nacionalizmus. A nemzet polgári fogalma radikálisan különbözik a feudális nemzettől: a Fidesz ,,nemzet-koncepciója„ inkább mutat hasonlóságot a feudalizmushoz kötött értelmezéssel, mint a polgárival.

Kelet-Közép Európa egyik sarkalatos problémája, hogy hiányoznak a polgári együttműködést elősegítő és a szélsőséges egyenlőtlenséget mérsékelni képes források.

Az integrációhoz ugyanis nem elég a piacgazdaság kiépülése – a társadalmi csoportérdekek artikulálásának lehetősége, az ehhez érdemes csatornák biztosítása, a többpártrendszerre épülő demokrácia is szükséges elemek.

A társadalmi szolidaritás pedig a szélsőséges vagyoni osztályokra való szétszakadás megállítása miatt fontos. A szolidaritás kialakulását akár kényszerből is megvalósíthatják az eltérő egzisztenciális helyzetben lévő társadalmi csoportok, ámbár a hosszútávú érdekek által vezérelt, konszenzusos együttműködés a legkívánatosabb formája. Az egymásra utaltság, az úgynevezett mechanikus szolidaritás elsősorban a családokra jellemző, de ezek a kölcsönös segítségnyújtások ki kell, hogy terjedjenek, ha mást nem, a szűkebb lakóhelyi közösségekre, így kialakítva egy közösségi normát.

Három évtizeddel ezelőtt volt a „rendszerváltás”. Ez a feladat már akkor is világos volt. A társadalom jelentős része nem akarta tudomásul venni a feladat nagyságát, hinni akart a csodában, amely egyszer csak megteremti majd a „nyugat-európai szintű” életet: a politika hozzá is fogott, de valahol a közepén megállt. Megvalósult a politikai átalakulás, megvalósult kereteit tekintve a gazdasági transzformáció, de társadalmi-kulturális értelemben maradt a régi, elavult szerkezet és nem valósultak meg a nagy társadalmi mechanizmusok reformjai. Ezek nélkül azonban sem a társadalom, sem a gazdaság nem tud megújulni.

A kérdés nyitott: megújulunk a jövő sikeréért, vagy megalkuszunk a múltunk rabjaként? 

( A szerző szatmári cigány bölcsész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem politológia szakos hallgatója. Főbb érdeklődései: kisebbségpolitika, roma politikai reprezentáció, társadalmi interszekcionalitás.)

Kiváncsi vagy mások véleményére, vagy neked van javaslatod , véleményed? Itt beszélgethetünk:  https://www.facebook.com/groups/762663054098897/

 

KATONA BÉLA: “Rom szom”

( Emléktöredékek Péli Tamásról )

1992 májusában elhunyt Nagy Attila, aki nem csak a nemzet egyik legnépszerűbb színésze volt, de igazi baloldali gondolkodóként, az akkori 33 fős szocialista frakció tagjaként elismert parlamenti képviselő is. Megüresedett helyére az MSZP Péli Tamást delegálta. Én nem ismertem Tamást. Annyit tudtam Róla, hogy olyan cigány festőművész, aki Hollandiában végezte az Akadémiát. Jellegzetes képeit itthon és külföldön is nagy elismerés övezi.

Az akkori frakció tagjai közül nem mindenki fogadta kitörő örömmel új társunkat. Néhányan úgy gondolták, impulzív természete, időnként megkérdőjelezhető életvitele nem teszi alkalmassá a képviselőségre és ezt elég bunkó módon éreztették Vele. Viselkedésük egy rinocéroszt is megbántott volna, egy érzékeny művész lelkének pedig valódi válságot okozott. Tőlem kérdezte meg miért viselkednek így vele?

Ez volt az első hosszú beszélgetésünk, melyet a következő két évben még sok követett. Én őszintén elmondtam milyen kifogások merültek fel Vele kapcsolatban. Tamás komolyan nézett rám nagy sötét szemeivel és azt mondta:

„Valóban így volt, de amikor letettem a képviselői esküt elhatároztam, hogy ettől kezdve minden szempontból példamutatóan fogok viselkedni. Eddig csak magamat képviseltem, de mostantól egy népet, egy eszmét és egy pártot is képviselek hazám parlamentjében. Ez pedig olyan felelősséggel jár, amit szívesen vállalok.”

Így legyen, ráztunk kezet. És így is lett.

Tamás kifogástalan viselkedésének, éles eszének és európai műveltségének köszönhetően hamarosan hasznos képviselőnkké vált. Büszke volt cigány származására, de azt mondta, hogy az elnevezés eredete nincs kellően tisztázva. A cigányok pedig, mint a legtöbb ősi természeti nép saját ember szavukat használják népnévként, tehát romnak, vagy manusnak nevezik magukat. Tanuld meg, emelte fel mutató ujját, a ” rom szom” pedig azt jelenti “ember vagyok”. Megtanultam!

Utálta a rasszizmus minden formáját. Azt mondta: az előítélet, a diszkrimináció mindig gyanakvással kezdődik. A gyanakvás alapja a nem ismerése valakinek, valaminek, valamilyen jelenségnek. Az pedig nagyon komoly ostorhegyvalóság, hogy egy népet a bűnözési statisztikán keresztül megítélni nem lehet, nem szabad!

Az oktatás fontosságáról alkotott véleményét jól mutatja egyik hozzászólásából idézett bekezdés.

“Nem pusztán a politikai és gazdasági berendezkedés volt az ami visszatartotta ezt az országot attól, hogy elfoglalja méltó helyét a világban. Az oktatás volt a kerékkötője legtöbb esetben. Most ismét olyan törvénytervezetet fogunk megszavazni, ami már 150 évvel ezelőtt megbukott. Én arra kérem a Tisztelt Házat, ha egy mód van rá, akkor 2017-ben, 2050-ben gondolkozzunk. Jó lenne tudni, hogy akkori utódaink meg fognak dicsérni minket bölcs előrelátásunkért.”                                                    

Kár, hogy a mai napig kevesen gondolkoznak így.

Nem tudom hányan gyászolják meg a művészt, a roma politikust, aki 25 éve tragikusan fiatalon távozott közülünk.

Nekem a rom, a manus, az ember hiányzik.

 

(A szerző mérnök-közgazdász, volt miniszter, az Országgyűlés egykori elnöke)

 

SZENTANDRÁSSY ISTVÁN: PÉLI EMLÉKE

 

Péli Tamás Athos, Buendia, Cyrano de Bergerac és a „Játék az életben” szerethető,vállalható világirodalmi hőseivel erősíti meg mágikus, realista emberképét, szellemi emberségét. Ezt egyetemes,örökké tanulható Mesterként vállalta és tanította Európának és hazájának Magyarországnak.

HOLLANDIA 1970.-es évek

Az akkori rendszer lehetőségével, édesnyja szerető és karakán segítségével a Holland Királyi Akadémia, korai képeit megismeri és kihívja, hogy Rembrandt mester és a német – alföldi festészet okításával európai festőművésszé válhasson. Tanul és nagyon egyedül van, az életében először dobja a jó sorsa a családjától messze. Hilda mama szerető óvása, Dodo papa, az édesapja rajongó szeretetének és Ildikó húgának örökké szerető rajongásának hiánya „kardszablya bánatta szét mindennapjaimat!”.

Elmondása szerint: „Pityuka az árvaságod akkor értettem meg amikor Amszterdamban az utcákat jártam, bár csodálatos fiam Alrik adott erőt, hogy ne meneküljek haza. Azt nem tudom te, hogy bírod ki mindennap!?”

Amszterdam a szorgalmára, zseniális festő és szobrász munkáira hamar felfigyel. A kiállításai alkalmával több, nagyobb méretű festményt rendelnek meg. Ilyen megrendelésre készült az a betonból formázott relief amely a mai napig látható Amszterdam városában.

Az itt pezsgő művészeti élet kezdi felfedezni a „különleges, erőteljes, mágikus realizmusát… festményei csodáról szólnak és elérhető emberi tartást sugallnak”. Kovács József hontalan szellemi társa és örökös testvérbarátja jellemezte a festészetét ezzel a viszavonhatatlanul pontos jelzővel.

Péli Tamás Amszterdamja kevés volt, hogy a Szamuely utcai kis házmester lakás otthon-melegét, Hilda mamát, a nagyszerű nagynénjeit, Jároka Sanyi bácsit, „Sanyikát” és a többieket pótolja. Ez a hiány és a számára nagyon fontos muzsikus romák zenéjének íze és igaza – hazahívja.

Cholival megismerkedve végleg eldönti,hogy itt Magyarországon van, Isten és Szűz Mária, a romák védőszent asszonya által, a sorsa tovább írva.

Péli érzékeny és tudja sorsvállalása van. Erős, hiteles emberként vallja,hogy a magyarországi romák kriminálisan szétzúzott és sértett, nemzetiségi jogait semibevevő léte helyett emberhez méltó élet jár minden magyar romának. Nem fellengzős kirohanása ez Péli Tamásnak hanem mély meggyőződése. A korabeli 15 perces filmen látható interjújára a legutolsó falun és tanyán is rácsodálkoztak erre a festőművész fiatal emberre, aki azt üzente -és ezt halála napjáig nem adta fel – „alkotó szellemi társként jövök vissza testvéreim! Egyet tanultam meg az idegenben, ha a romákat bántják akkor roma vagyok! Ha az indiánokat bántják, indián vagyok! Ha a zsidó embereket bántják, Jézus népéhez tartozom és erről nem vagyok hajlandó lemondani halálom napján sem!

 

Évek múltán – itthon… 

„Tábortűzeket” gyújtanak Cholival, Ruva Farkas Palival, Péli Ildikóval és első zseniális tanítványával Bunda Jánossal,aki hihetetlen érzékenységgel követi mesterét. Nagyon fázik ez az ország…a tűz mellé húzódnak, ahol aztán a rákospalotai csodálatos klubban már Daróczi Ági ,Cséplő Gyuri, a Rom Som együttes is segíti Cholit és Pélit gigászi sorsvállalásukban: megszerezni az anyaországhoz való jogot, ezzel megszűntetve az európai romák legbántóbb és legárvább érzését.

De jönnek és mennek a „fekete vonatok”, Szabolcs fekete síkja nyög a nyomortól és a megkülönböztető segédmunka szégyenétől.

Péli és Choli, Daróczi Ágival megerősődve egy kulturális forradalmat készítenek elő. Choli lefordítja, Péli a borítóját rajzolja meg a lovari nyelvű Kommunista Kiáltványnak. Majd következik József Attila Tiszta szívvel című verse…

„Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm…”

Majd Petőfi és Vörösmarty, jelezve, hogy a romani nyelv alkalmas oktatásra és művelődésre. A fénymásolatban megjelentetett „Rom Som” című újságot a hatalom betiltja, a Cholinál lévő 300 példányt elkobozzák.

Ekkor Péli, Choli és Daróczi megy és kiállításokat szervez, megalakul a „Kalyi Jag” főleg munkásszállói fiatalokból álló autentikus, amatőr együttes. Vezetőjük kezdetben Bársony János, a gyönyörű  hangú énekessel Balogh Bélával, Varga Gusztáv kisérő gitárjával, Balogh István (Babutu) gitárjátékával és tercelő énekével.

Közben Choliék kiharcolnak egy roma nyelvű osztályt, amikor Tamással rájönnek, hogy a cigány származású gyermekek nagy része nem nyaral, nem vesz részt táborokban. Vagy a szegénységük okán vagy a családok szégyenérzése miatt. Ebből a felismerésből lesz az első csapi, két hetes  roma nyelvű, irodalmi és festő tábor.

Ezeket a rendezvényeket, akciókat megismerve egyre több a romákat tisztelő és segíteni szándékozó ember áll mögéjük, melléjük. Az ő segítségükkel is kezdik szervezni a munkásszállók klub hálózatát. Csatlakozik a szervezőkhöz Lakatos Laci  népművelő, író, magyar ember , Kárpáti István népművelő és klubvezető lesz Szenti.

Nagyszerű három-négy év következik. Új kezdeményezésük, hogy aki a nyolc osztályt sikeresen befejezi, ingyen szerezhette meg a gépkocsi vezetői jogosítványát. Kb. ötszázan éltek a lehetőséggel, munkásszállón élő romák és magyarok vegyesen.

A közös Péli műterem

A kor szellemi éhségétől tántorgó minden művész – legyen színész, festő, vagy szobrász -előtt nyitva volt Tomi műterme. A szeretetteljes „tábortűz” mellett mindig voltak tizenöten-húszan. A barátok Choli mellett Lakatos Menyhért, Körtvélyessy Zsolt színművész, Bubik Pista, Nemcsák Karcsi, dr.Bócz, Kerekes György,  Patkós András és sorolhatnám…

Nos ezen szellemi műhely okán határozta el Péli, hogy régi álmát a nagy pannót megfesti.

India oly messze van. A haza, szívünkben Magyarország.

De az őshaza igézete mindig is foglalkoztatta, főleg mióta megfestette  a Dagály utcai könyvtárba triptichonját. Ahol Juliánus barát és Kőrösi Csoma Sándor őshaza keresésében, míg az Apáczai Csere János Erdélyi visszatérésében nem nehéz felfedezni saját tépelődéseit.

A pannót először grafikában tervezi meg, majd néhány barátja, nem kis anyagi támogatásával meg is festi a kicsinyített tervet. Ezt követően dr.Kerekes György hathatós anyagi segítségével több mint 2 négyzetméteres darabokban rajzolja elő. Ezeket – Patkós Bélával ablakot bontva – lehet csigával leengedni és kamionnal a tiszadobi gyermekváros könyvtártermébe szállítani. Itt Figula István szerető befogadása megfelelő környezetet biztosít a pannó összeszereléséhez és az Isten segítségével csodálatosan megfestett kép felavatásához.

 

 

Péli Tamás rövidre szabott életének és munkásságának kiemelkedő darabja ma részekre szedve hever – kislánya segítő szándéka ellenére – egy raktárban.

 

 

Remélhetőleg ezt a csodát ami a festő fejedelem  főműve, Magyarország a magáénak tekinti és önzetlen módon méltó helyet biztosít számára! Ez a pannó hitvallás a magyar történelem tiszteletéről, és a Magyarországon élő romák hazaszeretetéről!

 

 

Szenti.

2019. augusztus 5.

Budapest

( A szerző Kossuth-díjas festőművész)

2019. AUGUSZTUS 7.-én:

KATONA BÉLA: “Rom szom”

2019.AUGUSZTUS 5.-ÉN volt

PÉLI TAMÁS 1948.augusztus 7 – 1994. november 22.

 

 

PÉLI TAMÁS 1948. augusztus 7 – 1994. november 22.

Életről, művészetről, barátságról… 

(Nem ismertem személyesen Péli Tamást, de hiszem, hogy a mai társadalomban az a gondolkodás, világkép amelyet nemcsak képeivel, hanem Tanítóként és Mesterként igyekezett megismertetni, az mind a mai napig nagyon aktuális. Ezért kell ez évben, –  tragikusan korai halálának 25.évében – ismét felfedeznünk a művészt, a progresszív közéleti személyiséget.

A „kerekasztal” ehhez kíván hozzájárulni a mai és még két napi jegyzetekkel.)

PÉLI TAMÁS festőművész… önmagáról: 

”1948-ban születtem Budapesten, a nyolcadik kerületben, amely az úgynevezett pesti cigány kerület. Ami a legfantasztikusabb és legfontosabb emlékem az, hogy volt egy csodálatos közösség, amely körülvett, akikhez én mindenáron tartoztam és tartozni szeretnék.

Lehettem olyan három- négyéves – amikor is még platinaszőke hajam volt, – nagymamámnak ültem az ölében, aki egy száztizenkét kilós csodálatos indiai istenasszony volt. Megkérdeztem tőle: én olyan vagyok-e, mint ti? Mert pocsolyákban, itt-ott láttam, kicsit más vagyok, mint a többi unokája. Azt mondta: Hát kisfiam, ugyanolyan vagy, pont ugyanolyan. Ekkor dőlt el minden az életemben. Szeretem ezt a népet, amit most meg is nevezek: a cigányságot. 1962-ben lettem gimnazista. Akkor elhatároztam, azért fogok tanulni, ha Isten is megsegít, festő, festőművész legyek, hogy egy másik lőállásból tudjak segíteni népemen, a világgal, a társadalommal szemben, amely régen sem, most sem szeret minket, sajnos.”- mesélte egyik utolsó interjújában.

„Hollandiában mindig dédelgettem magamban egy nagyon-nagy történetet. Azt, hogy itt Magyarországon hogyan és miképp élnek vagy fognak élni a cigányok. Azt meg kéne valahogy festeni. 1983-ban fogtam hozzá, és akkor ezt a                    42 m2-es képet sikerült megfestenem az Andrássy kastélyban, a tiszadobi gyermekvárosban.

Ennek a képnek a története a születés.

Megszületik Káli istenasszonynak a kisfia a Manus, az ember. Ezt egy olyan helyen, ahol a gyerekeknek nincs anyjuk, apjuk megfesteni minden megrázkódtatás nélkül elég nehéz. Ettől vált eredetivé és igazzá, hogy olyan emberek közt tudtam ezt a születés mítoszt megteremteni, akiknek nincs az identitásukban az, hogy megszülettek.”

 (Részlet: https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/romak/az_emlekezes_szines_almai/pages/aesza_05_peli.htm)

  

DÉKEI KRISZTA művészettörténész… művészetéről, „iskolateremtéséről” 

“…A történet másik kezdőpontja Péli Tamás, aki 1974-ben, hollandiai tanulmányai után, komoly sikert megelőlegező díjnyertes munkáival mit sem törődve tért vissza Magyarországra. Péli azt vallotta, hogy a művészet nyelvén és segítségével áthidalható az emberekben élő „több milliárdnyi előítélet”, megérhető és elfogadható a másság; a követendő utat egyrészt a szegénységből történő szellemi és gazdasági kitörésben, az újjászületésben, másrészt a formai és stiláris eszközök kreatív felhasználásában látta. Művészetében a roma képi és hitvilág elemeit a reneszánsz művészet formanyelvével, a realista ábrázolást expresszív-szürreális gesztusokkal ötvözte.

Péli valódi szellemi vezető volt, olyan tanítványokkal, mint Váradi Gábor, Feka Lajos és Szentandrássy István, aki Péli halála után maga is számos roma művész (Gügyi Ödön, Tóth Elemér, Túró Zoltán) mesterévé vált. A „Péli-iskolát” a technikai képzettség, a roma hagyományokhoz kötődő elemek tudatos használata, a gyakran balladisztikus hangvétel és egyfajta szimbolikus ábrázolási mód jellemzi…”

(Részlet:https://revizoronline.com/hu/cikk/2963/cigany-festeszet-magyarorszag-19692009/)

 

CHOLI DARÓCZI JÓZSEF költő, műfordító, pedagógus… barátságukról 

Murányi G.:   A tanítói korszakodban találkoztál először Pélivel?
Choli D. J.:   Nahát, ez egy külön szám volt. Akkoriban kezdtem tudatosabban foglalkozni a cigánysággal… Egyik nap reggel, az iskolában megjelent egy nagydarab, kilencvenkilós ember, szétvetette a lábait, csípőre tette a kezét, s azt mondta:

„Kérem! Én Péli Tamás festőművész vagyok, cigány! Itt fogok rajzot tanítani. Szeretném, ha a származásomból nem adódnának problémák…”

Szóval szinte fenyegetőzött. Az egész tanári megmerevedett, hogy mondhat valaki ilyet, ráadásul amikor éppen itt folyik egy cigánykísérlet. Én éppen arra mentem, s odaálltam a Péli háta mögé. Na, erre kitört a röhögés. A Péli meg felháborodott, szinte kikérte magának, de aztán észrevette, hogy átnéznek rajta. Hátranézett ő is: „Testvér! Hát itt vagy?!”

Már hallotta ő is a nevemet, kérdezte, hol tanítok, nosza, menjünk a gyerekekhez. No, attól a perctől kezdve elszakíthatatlanok voltunk.” 

( Részlet:http://perpal.hu/2018/10/20/choli-pestujhelyen-es-ujpalotan-dokumentum/)

 

2019. AUGUSZTUS 6.-án Szentandrássy István: Péli Tamás

2019. AUGUSZTUS 7.-én Katona Béla: “Rom szom”

 

 

 

 

 

 

 

Az egykori BAUMGARTEN-DÍJ díjazottjai…1931.-ből ELEK ARTÚR

 

A TORONYSZOBA.

(megjelent az író Álarcosmenet című kötetében, a NYUGAT Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság gondozásában,1913.-ban)

 

I.

Nyolc éve múlt, hogy hirét se hallottam, amikor egy őszi napon levelét vettem gyermekkori barátomnak, Orzó Bálintnak. Mindössze néhány sor volt az írása:

– Csodálkozol rajta, úgy-e, hogy jelentkezem. De megkivántalak, látni akarnálak, beszélgetni szeretnék veled. Régen szorítottam meg a kezedet, pedig te vagy a legrégibb barátom. Az jutott az eszembe, hogy meghívlak ide hozzám egy hétre, kettőre, ameddig jól esik. Ideje is már, hogy meglátogasd gyermekkori emlékeidet, a sírjaidat, az öregtornyot. Emlékszel-e még az öregtoronyra? Hát a vérszerződésünkre? Tudod-e, hogy láttam a toronyszobát, megfordultam benne, ismerem a titkát? Nevethetsz rajta, de a mende-monda igazat beszélt: mikor bementem, barna volt még a hajam, amire kijöttem belőle, fehér egészen. Nevetni való dolog, mi? Azóta én vagyok a falu legöregebb örege. Még Hólyag apó is – sohase hal meg az öreg, ma is friss erővel rángatja a harangkötelet – bátyámuramnak szólít. Már csak ezért is gyere el okvetetlen. Kocsira, fórspontra gondom lesz. Áldjon meg az Isten!

Gondolkodóba ejtett a levél: valami nem tetszett a hangjában. De nem sokat tanakodtam, hanem vasútra ültem, mert a levél, mint egy jól ismert kéz, amely benyúl az ablakon és félrehúzza a függönyt, egy rántással föltakarta az elfeledett éveket, a gyermekségem, az ifjúkorom idejét. Amiközben a vasút szaladt velem hegyes-völgyes hazám felé, rendre fölébredezett bennem a sok szendergő emlék. Vitt-vitt a vasút a hegyek közé, amiken túl szétterült és kisímult a világ és a szepesi fennsík nyújtózkodott, annak szögletében a szűk kis völgy bújt meg, benne az én rejtőzködő kicsi falum. Őrt áll-e még a völgyecske szája előtt az Orzók vén kastélya, meg az öregtorony? A kicsi völgy egyik faházában nevelkedtem én, a mohos tetejű vén kastélyban lett ember Orzó Bálintból. A falusi oskolában együtt tanultuk meg a betűvetést, ott lettünk jó barátokká. Aztán megnyílt előttem a kastély is, a csodák birodalma s a messze elnyúló park, amelyben olyan furcsa szép virágok nyíltak. Nehéz régi épület volt a kastély, az esztendők nagyon rákönyököltek, megroskadt kissé alattuk, búbos teteje belapult, homlokának cifra kis kőormocskái letöredeztek. Az Orzó-nemzetség hajdanában földesura volt az egész vidéknek, tizennyolc falu népe törte neki robotba a földet s mind övé volt a rozs, a zab, a hajdina, ami messze határban termett. A nagy hatalom azóta megfogyatkozott, meg a vagyon is, bár maradt ebből is, abból is nehány nemzedéknek való. Bálint apját jó gazdának becsülték a környéken. Ahogy rágondoltam, egyszeriben megjelent emlékemben az alakja. Szikár, magas férfi volt, csupa csont és ideg. Korán megőszült fejét mintha gerebennel tépázta volna meg valami vad vihar: csomónyi hiányosságok voltak benne, irtások a bozontos rengetegben. Soha én oly aránylag fiatal ember arcán annyi barázdát, annyi egymásba futó gyürődést nem láttam. De a viharvájta arcot megfiatalította a fekete karikába foglalt kékesszürke szem, amely hidegen, elszántan nézett bele az emberekbe. A felesége fiatalon halt el mellőle – Bálint még gyermek volt akkor – s a fájdalom, úgy beszélték, nagyon megváltoztatta Bálint apját. Kerülte az embereket, vendéget attól fogva ritkán látott, igaz, hogy olyankor egy hétig is cigánytól, énekszótól volt hangos a kastély. Egyetlen szenvedélye a lovaglás lett; fekete paripáján beszáguldozta a síkot, patak, hegy meg nem állította; roppant merész lovas volt. Félelmetes hire kelt lassanként a nép között, akár a mesebeli fekete lovagnak, aki nem leli nyugtát a földön. Magam is láttam nem egyszer messziről, amint tajtékos paripáján belerohant a szélbe, porba, versenyt vágtatott velük, azután széjjel oszlott, beléjük mosódott az alakja. Néha napok multán került haza még megtépázottabban, még sápadtabban. Szilaj kalandozásaira a fiát is szerette elvinni. Bálint azután sokat mesélt az apja istenkisértő vakmerőségéről.

Sok minden csodás holmi izgatta a mi gyermeki képzeletünket, de semmi sem annyira, mint az az ócska torony, amely nehány lépésnyire állt a kastélytól, nehézkesen, elöregedve. Ormótlan négyszögü kőtorony volt, kicsorbult végébe zsindelyes sisakot nyomott egyszer valamelyik Orzó. Ebből a vén bagolyfészekből rajzottak ki a környék legendái. Régi mondák jártak róla szájról-szájra, borzongatós történetek. Beszélték, hogy van egy titkos szobája, abba bejárata senki másnak nincsen, csak az Orzó-nemzetség fejének. Valami nehéz nagy titkot őriz a toronyszobában, amit senkinek sem szabad látnia. De ha elsőszülött fia megnövekszik és nagykorú lesz, akkor az apja megmutatja neki a titkot. És mindig úgy volt még, hogy a fiatalember megőszülve jött ki a szobából.

Hogy mi a toronyszoba titka, arról nagyon sok magyarázat járta. Az egyik szerint valamelyik Orzó egyszer oda zárta be ellenségeit s addig koplaltatta őket, amig a szerencsétlenek egymást ették meg halálos kínjukban. A másik szerint Orzó Kelemen annak a szobának falába vakoltatta be hűtelen hitvesét, Olaszi Krisztinát; azóta is minden éjjel sírás hallatszik a toronyból. Megint másik szerint minden száz esztendőben egyszer kutyafejű gyermek születik az Orzók nemzetségében és a kis szörnyetegnek ott kell elpusztulnia a toronyszobában, nehogy megcsúfolja a nemzetségét. Beszélték azután, hogy a hirhedett Orzó Menyhárt, aki Rudolf király idejében uralkodott a kastélyban, a toronyszobában kockázott egyszer a szomszéd várúrral, Szamolnoky Boldizsárral. Hétfőn fogtak a játékba s egy álló hétig kockáztak és ittak, amignem rájuk virradt a szent vasárnap. Akkor bezörgetett az ajtón Orzó Menyhárt gyóntató papja és a lelkére beszélt a két játékosnak. Arra kérte őket, hagynák abba a kockázást, mert szent vasárnap vagyon és minden igaz lélek a templomban dicséri az Urat. De Menyhárt úr rácsapott az asztalra, hogy táncra keltek rajta a boroskupák:

– Ha ítélet napjáig itt ülünk, akkor is végigjátsszuk ezt a játékot!

Alig hangzott el a fogadkozása, valahonnan a földből vagy a falból megszólalt egy rettentő hang: »Hát szavatok szerint légyen, bűnös két lélek. Az ítélet napjáig itt üljetek és játsszátok játékotokat!«

És attól a naptól fogva minden éjjel csörög a kocka a toronyszobában és játszik kakaskukorékolásig a két elkárhozott lélek.

A toronyszoba titka nem hagyott nyugton minket. Örökké abban törtük a fejünket, hogy miképpen járhatnánk a végére. Százféle kalandos tervet is kieszeltünk. De a toronyba bejutni lehetetlenség volt, mert vaspántos tölgyfa-kapuját nehéz keresztrudak szorították a falhoz. Az ablaknyilásai is túlontúl magasan voltak nekünk. Be kellett érnünk azzal, ha egy-egy jól ellódított kövünkkel betaláltunk az ablaknyíláson. Az ilyesmi már valóságos siker-számba ment, mert rendszerint kizavartunk vele vackából egy-egy megriadt denevért. Nekem támadt végre az az ötletem, hogy legjobb lenne tán, ha Bálint az apjától tudakolná meg, mi a toronyszoba titka. Az Orzó-nemzetségnek ő a feje, ki tudhatna bizonyosat, ha nem ő. De Bálint huzódozott a feladattól, tudta, hogy az apja nem szereti az éretlen tréfát. Egyszer mégis megkockáztatta a kérdést. Meg is bánta nagyon, mert az öregebbik Orzó mód nélkül felindult rajta, leszidta a fiát, hogy dajkamesékre fülel, holott tudhatná, hogy az öregtoronyban korhadt belül minden, lépcső, padozat leszakadna az ember alatt, azért szögeztette be az ajtaját.

Jó ideig szóba sem került ezután közöttünk a torony, mert Bálintnak igen zokon esett az apja feddése. De a kiváncsiság azért egyre dolgozott bennünk s egy este Bálint ünnepélyesen megfogadta, hogy amint nagykorú lesz és belenézett a toronyszobába, a világ végéről is hazahív és beavat a titokba. Hogy annál is ünnepélyesebb színe legyen a fogadalomnak, elkereszteltük vérszerződésnek.

Ezzel a fogadkozással váltunk el, amikor engem a kollégiumba küldtek szüleim diáknak, Bálint mellé nevelőt fogadott az apja s otthon tartotta a kastélyban. Most már csak a nagy vakációban láthattuk egymást, és én évről-évre jobban csodálkoztam rajta, mennyire megférfiasodott Bálint, mennyire tágult az öntudata, mennyire meggyarapodott a tudománya. Csodálatos hirtelenséggel fejlődött büszke, bátor férfivá, aki alig győzi végigvárni, hogy emberré nőjjön és nekimehessen az életnek. A tehetsége szinte korlátlan volt, minden tudomány, minden művészet érdekelte, valamennyiben járatos volt, de lovas, vadász is alig akadt hozzáfogható. Nagy embernek, híres embernek szánta mindenki, aki ösmerte. Ő maga is annak készült s amikor évek multán az apja külföldi egyetemekre küldte és ő bucsuzásul megszorította a kezemet, abban a szorításban benne volt az egész büszke magabizalma.

Attól fogva nem láttam. Az öregeim elhaltak és én eltemettem őket a hegyoldali kicsi temetőben. Engem meg magába szívott a főváros. Csak levélben érintkeztünk egymással. Az első esztendőkben sűrün leveleztünk, aztán mindinkább gyéren. Az öregtoronyról meg is feledkeztünk szépen és a vérszerződés se jutott eszünkbe, amikor Bálint nagykorúvá lett. Különben is épp abban az esztendőben temette el édesapját. A halál híre megrendített, de nem mozdulhattam akkoriban a helyemből, és levelet küldtem magam helyett a temetésre. Azóta nyolc esztendő múlt el.

Mire emlékeim végére értem, megállt a vonat a kis állomáson, onnan jó hat órányira volt váltott lóval a szülőfalum. Kocsi várt az állomáson, és a két jó pej vágtatva indult neki az útnak. A rozs- és zabtáblák elmaradoztak s az út emelkedésnek indult. Aztán megpillantottam a völgy sötétlő száját és előtte a magaslaton az Orzó-kastélyt. Mögötte, a sárgás szinű alkonyatra, mint üvegablakra a lehellet, úgy rajzolódott rá a Magas-Tátra kopott, sivatag-fehér csúcsainak képe. Sziklák, cserjék között csavargott az út. Nagy hallgatásomat a kocsis zavarta meg. Hátra fordult és ostorával visszamutatott a földek felé. Porfelhő emelkedett arra, és hogy jobban kinyitottam a szememet, egy vágtató lovast pillantottam meg igen messze, porba, ködbe veszve.

– Ahol ni a tekintetes úr, – magyarázta a kocsis. – Megkésett, úgy tetszik, – most lóhalálában igyekezik hazafelé.

Elámulva néztem a lovas felé. A kocsis elébem sietett a magyarázattal.

– Amióta az öreg tekintetes úr meghalt, nincsen nyugta. Örökké lovon van, halálra hajszolja a szegény párákat.

Még egy-két forduló, azután feltünt egészen közelről az öregtorony, mellette a kastély, előtte a nagy zöld kert, a nagy kőoszlopos fehérrácsos kerítés. A kapu tárva várta a vendéget, és alig hogy befordult rajta a kocsim, jöttek elébem a házbeliek. Csupa új ember, mind szíves, becsületes arc. A tiszttartó lesegített a kocsiról és mentegetően mondta, hogy a ház gazdája nincsen honn, de éppen várják haza, rossz néven ne vegyem. Alig értem föl a széles kőlépcsőn a kastély elején épült terraszra, amikor valaki elrikkantotta magát, hogy ott jön vágtatvást a tekintetes úr. Jött is csorgó tajtéktól fehér paripáján a lovas, akit az imént még messze láttam. Rámeresztettem a szememet, mint aki kisértetet lát. Mert az a szikár, magas férfi, aki a lovat megülte, szakasztott mása volt a néhai való öreg Orzónak: ugyanaz a megtépázott hajú és szakállú fej, ugyanaz a sürűre barázdált arc, ugyanaz a kemény nézésű hideg szürke szem. A haja, a szakálla is majd olyan fehér volt, mint az apjáé.

Vágtatva jött be a kapun, a lépcső előtt hirtelen nagyot rántott a kantáron és a következő pillanatban már lenn volt a földön, a terraszon termett, izmos két karjába kapott. Szilaj hévvel vitt be a kastélyba és közben csak úgy ontotta a kérdéseket, amikre nem válaszolhattam az újabb, meg újabb kérdések miatt. Azzal betuszkolt a vendégszobába és kijelentette, hogy ad tizenöt percet, annyi elég lesz, hogy rendbe szedjem magamat, akkor bejön értem. Le sem járt a határidő, amikor jött már mint a fergeteg, karon fogott és hurcolt be az ebédlőterembe. Ott égett már gyertya, csillár, lámpa, az asztal fényesre volt megterítve, rajta egész ármádia borospalack.

Asztalnál megint csak ő beszélt. Idegesen, el-elharapva a szót, kérdezett és maga felelt a kérdéseire, közben harsányakat kacagott. Mikor az italra került a sor, intett egy cselédnek, s arra bevonult öt szál cigány. Bálint meglátta arcomon a meglepődést, és félig mentegetődzve mondta:

– A te tiszteletedre hozattam el őket Iglóról. Hadd szóljon a zene, hadd folyjon a bor, úgy is ki tudja, mikor látjuk egymást megint!

Egy ideig beszélt még, azután elhallgatott és tenyerébe fogta a fejét. A cigány húzta a réges-régi hallgatókat, amikre kikelt sírjából minden régimódi ruhás halottam és elébem tipegtek ócska családi képeim alakjai. Bálint fel-felnézett, töltött a pohárba, koccintott s arra megint búsulásnak adta fejét. Hajnalodott már-már s a cigány még egyre húzta. Végre is én álltam föl, mert undorodtam már a bor szagától és émelyített a muzsika. Bálint elkisért a szobámig, a küszöbön megrázta kezemet.

– Nagyot aludj, pajtás! – biztatott hangos szóval, azzal ment vissza nehéz léptekkel.

Agyamban sokára jött álom a szememre.

– Mért nem hagyott szóhoz jutni egész éjjel? – kérdeztem magamtól. – Zenébe, borba, kérdésbe, kacagásba mért fojtotta szavamat?…

 

II.

Négy napig szólt a zene, folyt a bor. Mint egy megbomlott ördög, úgy vitt magával Bálint bele a vidámságba, a szomorúságba, a fejfájdító és megzsibbasztó feledésbe. De negyednapra felocsúdtam a mámorból. Megkeménykedtem.

– Nem kell az italod, nem kell a muzsikád! Elég volt a feledkezés, én emlékezni akarok!

Bálint rám nézett, belém ásta hideg tekintetét.

– Lesz benne módod bőven – mondta lassan és gúnyosan. – Hisz azért híttalak.

– Akkor hát gyerünk az öregtoronyba, hadd nézem meg a titkos szobát.

Bálint felkacagott:

– Minek? Nincsen abban semmi. Beszögeztettem a kapuját, mert korhadt benne lépcső, gerenda, veszedelem ott a járás.

– De te megfordultál benne? Azt írtad, hogy jártál benne.

– Tréfa volt, lóvá tettelek. Ha emlékezni akarsz, hát gyere, elmegyünk a faluba, fölkapaszkodunk a fenyvesbe, megnézzük gyermekkori játszóhelyeinket.

Fölkerekedtünk, és napok teltek el azzal, hogy elmentünk minden gyermekkori kedves helyünkre. Szótlanul jártunk meg hegyet-völgyet. Egyszer egy alkonyatkor benyitottunk a hegyoldali temető kis rácsoskapuján. Bálint karon fogott és magához húzott. Meggörnyedve, lehajtott fővel járkáltunk lassan a sírok között.

– Itt feküsznek az öregeid, – mondta Bálint, amikor egy fejfával megtűzdelt virágos sírhalom elé értünk. – Látod úgy-e, gondjukat viselem. Hiszen majd úgy szerettek, mint téged, a fiokat.

– Most pedig – szólt kis vártatva – gyerünk az enyimhez. Ott fönn ásattam neki sírt, legfölül; ott egymaga van. Nem temettettem a kriptába. Kiragadtam a nemzetségebeliek közül. Nem akartam, hogy teste az Orzók között nyugodjék!

A hangjára fölnéztem; az arcán kerestem szavainak értelmét. Összeszorított állkapcsa kinyomódott az arcán, a szeme különös fénynyel világított.

Nehéz kőlap volt Bálint apjának a sírja. Sokáig álltunk előtte szótlanul.

– Alszik-e vajjon? – mondta végre Bálint. – Amig élt, olyan nehéz álmú volt szegény.

Esteledett. Gyenge harangszó hallatszott.

Bálint vállamra tette a kezét és a fülemhez hajolt:

– Tudod-e, – mondta rekedten – tudod-e, hogyan halt meg az apám? Megölte magát.

Megdöbbenve néztem reá. Szólni akartam, kérdezni. De ő megrázta a fejét és kézen fogott.

– Gyerünk – mondta kurtán.

Haza indultunk. Mikor az öreg torony elé értünk, Bálint valami furcsa gúnyosan nézett végig rajta, azzal ment odább, be a kastélyba. Végighaladtunk a homályos, ódonillatos szobákon. Egy tágas, nagy teremben megálltunk.

– Ez volt az apám kedves szobája, itt dolgozott, itt halt meg, – mondta Bálint.

Sötét, félelmetes képek lógtak a falakon, régi nehéz butorok voltak szana-szét, megfakult aranyozású zsöllyék, amelyeknek szinefeledt virágos selyme összegyürődött. Csupa réges-régi holmi, amik néma vén cselédek módjára tartogatták magukban a kastély emlékeit.

Bálint világot gyujtatott és öles léptekkel méregette a szobát. Egyszerre megállt és belenézett merően a szemembe.

– Emlékszel-e még az apámra? – kérdezte.

Hogyne. Hiszen ahogy ránéztem, mintha az édesapját láttam volna. Ugyanaz a szálas, csontos termet, amelyről hús, izom lehámlott. A kabátujján keresztül is ráéreztem karján a kitakaródzott, csupasz idegekre.

– Hát azt tudod-e, hogy kicsodám volt nekem az apám? – mondta lassan Bálint. – Emlékszel-e még nagy önbizalmamra, a magamhoz való hitemre, az erőm tudatára? Mind ő sugallta belém. Mikor elmentem külföldre és négy esztendeig idegenek közt forgolódtam és megfürödtem az életben, a szemem akkor is mindig csak rajta függött. Úgy vigyázott a lépteimre messziről is, mint amikor járni tanított. Megkivánta, hogy hosszú levelekben számoljak be neki minden gondolatomról. A nagy tervek, a nekikészülések kora volt az. Más ember meghatottan emlékezik életének erre a részére, én gyűlölettel. Száz nagy dologra készültem, el tudnám beszélni apróra, hogy mi minden foglalkoztatott. De minek? Semmi sem valósult meg belőlük. De még akkor nagyon bíztam magamhoz és mindig csak előre gondoltam. Sürűn írtam az apámnak és lehetetlen, hogy a magabizalmam benne ne lett volna a leveleimben. Az apám mégis józan, szűkszavú levelekkel válaszolt. Levelei egyre kurtábbak lettek. Egyszer csak elfogytak. Ekkor nyugtalanság fogott cl, és hazajöttem. Megdöbbenve láttam, mennyire megöregedett az apám a négy esztendő alatt. Mennyire meggörbedt, milyen fáradt lett a járása. A szavát mind ritkábban hallottam most már. Néha napok elmúltak úgy, hogy két szót nem váltottunk egymással. Hogyan, mivel töltöttem az időmet, magam se tudom. Emlékszem rá, hogy minden milyen kicsinynek tetszett magam körül. A templom tornya, a Tátra csúcsai, mind törpeségnek látszottak, amikor arra gondoltam, hogy mekkorákat cselekszem majd én. Azt hittem, hogy tervezgetek és cselekedni készülök, pedig csak álmodoztam. Én magam észre se vettem. De amikor az apámnak szóba hoztam terveimet és ránéztem az arcára, valami bizalmatlan, szinte ellenséges kifejezés fogadott rajta, amitől megálltak ajkamon a szavak. És valahányszor terveimre gondoltam, mindig apámnak arcát láttam s rajta azt az idegen, azt a titokzatos kifejezést. Emlékezhetel rá, sokszor beszéltünk róla: titkok között serdültem föl. Már mint gyermek megéreztem, hogy házunkban, az életünkben valami titok lappang. Az anyámra, aki fiatalon halt meg, úgy emlékszem mint egy bús árnyékra. Az apámat mindig bámultam és tiszteltem, de igazi meghittje sohase voltam. Tudtam, hogy szeret, de valahogy rejtve, sejtve mindig úgy éreztem, mintha nem magamért szeretne, mintha olyasvalamit szeretne bennem, ami nem én vagyok. Soha mosolyogni nem láttam. Néha oly zordon volt, hogy féltem tőle, máskor meg szilaj, duhaj. Nem értettem. De mennél öregebb lettem, annál inkább éreztem, hogy a lelke fenekén valami nagyon keserű, valami nagyon szomorú titok csirázik. És nőtt, terebélyesedett benne, kihajtott belőle és bekúszta az egész kastélyt, lassanként elfogta a nap világát, felszívta a levegőt és elsötétítette minden ember szivét. És egyszerre csak fölébredtem álmaimból. És megrettenve néztem körül. Mi az – kérdeztem magamtól – hogy ily tétlenül ülök itt, holott vágtatva múlnak a napok. Holott minden izmom feszül és tele vagyok a cselekvés vágyával? Mi az, hogy minden elhatározásom mögött mint baljóslatú kérdőjelet látom az apám arcát. Megújultak emlékemben a régi mondák, amiket együtt hallgattunk gyermekkorunkban és lassanként rögeszmévé állt össze bennem az a gondolat, hogy apámnak, a kastélynak, a nemzetségemnek titka, a végzetes nagy titok a toronyszobába van elzárva. Attól fogva a naptárt néztem örökké s kémleltem az idő múlását az órán. És mikor huszonnegyedszer kelt föl az a nap, amely születésemkor rám sütött, szívemre szorítottam kezemet és benyitottam az apám szobájába. Ugyanebbe a szobába.

– Apám – mondtam – férfi lettem ma, minden zár megnyílhatik előttem, mindent szabad most már tudnom.

Az apám rám nézett és elgondolkozott. »Az ám – mondta halkan – ma van a napja.«

– Most már mindent megtudhatok – folytattam. – Én nem félek már semmi titoktól… Családi hagyományaink nevében kérem, nyissa meg apám, a toronyszobát.

Apám fölemelte a kezét, mintha el akarna némítani. Kisértetiesen sápadt volt az arca.

»Jól van – mondta halkan – megnyitom a toronyszobát.«

Azzal felrántotta kabátját, föltépte ingét és a szíve helyére mutatott:

»Itt a toronyszoba, fiú! – mondta rekedten – itt a toronyszoba, benne a mi nemzetségünk titka. Látod belül sötétleni? Látod?«…

Csak ennyit mondott, de amikor odanéztem, egyszeriben beleláttam a titokba. Minden megvilágosodott előttem. És megsejtettem, hogy most valami szakadni készül, most valami össze fog törni.

Az apám föl-alá járt, azután megállt és ide mutatott, ezekre a képekre; ugyanezekre.

»Szemügyre vetted-e valaha az ősapáidat? Orzó mindahány. Ha az arcukra hajolsz, megismerheted rajtok az apádat, magadat, a nagyapádat. És ha elolvasod valaha az írásaikat, melyek ránk maradtak – ott a ládában – akkor megtudod majd, hogy belül is ugyanazok voltak, mint mi. Ugyanolyan volt az eszük járása, olyanok a vágyaik, az akaratjok, az életük-haláluk. Volt köztük katona, volt pap, tudós, de nagy ember, de híres ember egy se volt közöttük, pedig a tehetség, az erő majd szétfeszítette őket. Mindannyiban megfogant a családi átok: nem lett belőlük semmi. Az én apámból se, a tiedéből se…«

Ekkor úgy éreztem, hogy most mindjárt valami rettenetes szalad ki a száján. A lélekzetem is elállott. De apám nem mondta végig, amit gondolt, hanem megállt és egy percig hallgatott. »Én is egyetlen reménysége voltam az apámnak – folytatta kisvártatva – én is tehetségesnek születtem, én is nagy dolgokra készültem. De megfogott az Orzók sorsa, és ládd, mivé lettem! Belenéztem a toronyszobába, és tudod, mi van benne? Tudod, mi a neve a mi titkunknak? Aki azt a titkot meglátta, az többé magában hinni nem tud, annak jobb lett volna meg se születnie. De én szerettem az életet és nem akartam lemondani. Feleségül vettem az anyádat. Ő vigasztalt meg addig, amíg megszülettél te. Akkor azután megjött az élethez való kedvem. Tudtam most már, hogy mi a tennivalóm ebben az életben: azzá nevelem a fiamat, amivé az apja nem tudott lenni. Attól fogva egy pillanatra nem tágítottam mellőled. Meglestem az álmodat és vizsgáltam, tanultam a lelkedet. Emlékszel rá, hogyan neveltelek? Nem tömtem meg tudománnyal, nem tömtem meg tanáccsal a fejedet, megszerzed azt, tudtam, nélkülem is. Hisz csecsemő voltál még, amikor a lelkedben elolvastam már az én terveimet, az én nagyszerű terveimet, amikből soha sem lett valóság. Még az anyád kebelén csüngtél, amikor tudtam már, hogy nagyra születtél. Egyébre én nem neveltelek, csak arra, hogy mindig előre nézz, hátra sohase fordítsd a fejed, magadba ne tekints. Ezért nyargaltam veled viharba, veszedelembe… Csak vissza ne nézz, csak magad felé ne fordítsd a fejedet! Mennél nagyobb lettél, annál inkább bizakodtam benne, hogy megtörtem a végzetünket. És nyugodt lélekkel bocsátottalak el, amikor világot látni mentél. Azután jöttek a leveleid. Külön tanulmányoztam minden sorukat, minden betűjöket, mert nem akartam hinni az eszemnek. Azt gondoltam eleinte, hogy bennem a hiba, hogy rémet látok ok nélkül. De nem úgy volt, mert amit kiolvastam belőlük, az ami végzetünk volt, az Orzók átka. A szavaidból, az eszed járásából kitaláltam, hogy hiába minden, te is visszafordítottad a fejedet, te is belenéztél magadba és megláttad ott azt, amitől örökké meddő lesz, aki megismerte. Észre se vetted még, mit míveltél, eszeddel föl nem érted még, amit megláttál, de a méreg benned már, a méreg benned már…«

– Nem lehet az apám! – tört ki belőlem a rémület.

De ő szomorúan megcsóválta a fejét.

»Bár neked lenne igazad és bár sohase tudnád meg azt, amit én… Isten veled fiam, késő az idő, fáradt vagyok.«

– Kitámolyogtam és elvonultam a magam szobájába. Nem tudtam gondolkozni, az eszem nem forgott, zsibbadtan könyököltem a lámpám előtt. Egyszer csak nehéz, kongó lépéseket hallottam az apám szobájából. Felugrottam és az ajtajához futottam, mert egész bizonyosan tudtam, hogy az apám valami végzetes dologra készül. Hallgatóztam, azután rányitottam az ajtót. Megállt jártában és rámnézett oly szelíden, ahogyan soha addig. Sápadt volt, mint a halál, és a keze, az ajka remegett.

»Nem alszol te sem? – kérdezte halk hangon. – Ha legalább meg tudnálak vigasztalni, szegény fiam!… Igyekezzél élni és felejteni, vegyél feleséget, talán boldog leszel úgy, talán nem fogsz megcsalódni a fiadban, mint ahogy megcsalódott az apád.«

– Arcát, hangját, amivel ezt a kegyetlen ítéletet kimondta, nem birom, nem is fogom soha elfeledni. Úgy rémlett, mintha gúnnyal tetézné hitetlenségét. Mind a ketten ébren töltöttük az éjszakát. Én összeroskadva, ő járkálva. Pirkadáskor csönd lett a szobájában és keserűen gondoltam el, hogy ím ő elnyugodott már, de mikor térek nyugalomra én!… Mikor reggel bementem hozzá, az ágyában feküdt, de már nem élt; halott volt. Mérget evett, s a búcsuszavait egy papiroslapra írta. Azt kivánta, senki se tudja meg, hogy maga vetett véget az életének.

Bálint elhallgatott és kimeredt szemmel nézett az ablak felé, a sötétbe. Csöndesen hozzája mentem és rátettem kezemet a vállára. Az érintésemre fölrezzent.

– Megszökött előlem a halálba! Attól félt, hogy meghazudtolom a jóslatát?… Megkiséreltem… Óh, ha tudnád, mennyire dolgoztam, mennyire sajtoltam ezt az agyvelőt. Hegyeket törhettem volna ketté avval az erővel, amit elfecséreltem hiába. Még sem mentem semmire. »Az apád lemondott rólad, az apád nem hitt benned«; ez a szózat zúgott örökké a fülemben és üldöz nappal, üldöz éjjel. Boldogok azok, akik meg nem érhették azt, hogy az apjuk kételkedjék bennök… Sokáig hittem, hogy győzne az akaratom, ha az apám meg nem futamodott volna előlem, hogy meg tudnám mutatni neki, mégis mennyire más vagyok, mint ő és apái, ha élne még, ha előttem állna és dacolásra kényszerítene hitetlen mosolyával. De így az emléke megkeseredett bennem és odáig jutottam, hogy úgy gondolok rá sokszor, mint a végzetes, a halálos ellenségemre. Nem lelem helyemet a földön, napról-napra jobban érzem, hogy nincsen itt semmi keresnivalóm. Pedig, lásd, nem halt még el bennem semmi; nézd ezt a kezet, nézd ezt az öklöt. Az ujjaim olyanok, mint egy vaskeréknek a fogai. Ha én ezt a világot egyszer közéjük kaphatnám, összemorzsolnám. A földgolyóbis közepéig le birnék ásni velök. Rombolni, rombolni igen, de alkotni… Ha háború törne ki valahol, igen, az segíthetne talán rajtam… Ha füstbe, vérbe vethetném magam… Nem, az is hiába lenne. Nem tudnék harcba rohanni úgy, hogy a győzelmemben higyjek és hogy a vezéri hivatottságomban higyjek és abban, hogy győzelmem az egész mindenségre nézve fontos és hogy elhigyjem, hogy én, én vagyok a világtörténet… Sokszor elkérdem magamtól: meddig, meddig még? Nem bírok elpusztulni, mert buzog még bennem az erő és mert vágyódva gondolok még mindig az életre. Még volna egy reménységem, amit próbára nem tettem. Nem egyszer, nem egyszer gondoltam arra a nőre, aki anyja lehetne a fiamnak. Hányszor fogott el a kisértés, hogy megfogadjam az apám utolsó tanácsát. De olyankor mindig eszembe jutott, hogy lehetne nekem is olyan fiam, aki azt vághatná az apja szemébe, hogy gyáva volt, hogy feláldozott a maga csalóka reménységének egy másik életet. Nem teszem. Én vagyok az utolsó Orzó, és én magvát szakasztom a nemzetségemnek. Az apáim gyávák és gazok voltak, – az én emlékemet ne átkozza senki!

Megcsókoltam Bálint nedves homlokát; tudtam, hogy utólszor láttam. Másnap elutaztam. Harmadnapra megjött a halála híre. Véget vetett az életének, mint az édesapja. Ő volt az utolsó Orzó, és én fordítottam meg feje fölött a címert.

(A szerző  író, műfordító, művészettörténész, műkritikus, tanár)

“VILLÁM – VITA”, viszontválaszok a Ferencvárosban Jancsó Andrea Katalin vs. Baranyi Krisztina

JANCSÓ ANDREA KATALIN :

Baranyi Krisztina programjának legtöbb elemével egyetértünk. Úgy látjuk, hogy Kriszta Ferencvárosról alkotott jövőképe nagyon hasonlít Jancsó Andrea és a Momentum víziójához, elképzeléseihez. A mi programunk több konkrét és a megvalósítás útját is kijelölő elemet tartalmaz. Reméljük Kriszta is el fogja mondani, le fogja írni, hogy az elképzeléseit miként valósítaná meg.

Rövid reakciónkban így inkább néhány politikai összefüggésre szeretnénk rávilágítani.

  • A NER csak akkor győzhető le, ha minden budapesti kerületben 1 ellenzéki polgármesterjelölt és minden egyéni választókerületben 1 ellenzéki képviselőjelölt indul. A 2018-as OGY választás után világossá vált, hogy ezt várják tőlünk az ellenzéki szavazók. Mostanra megtörtént: a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd közös jelölteket állít. A tárgyalási folyamatok lassúak és idegtépők, és minden szereplő hatalmas engedményeket tesz, sok személyi ambícióról mond le, hogy együtt közelebb kerülhessük a célhoz: a Fidesz legyőzéséhez és a NER lebontásához.
  • Ferencvárosban ebbe az együttműködésbe vártuk Krisztát is. Alpolgármesteri helyet, egyéni választókerületet és az Antikorrupciós Bizottság vezetését ajánlottuk neki, de ezeket ő mind elutasította. Most, az előválasztási megállapodásban is kapna képviselői helyet még a veresége esetén is, de ő ezt se fogadja el.
  • Nagyon fontosnak tartjuk hangsúlyozni a leendő testület sokszínűségét. Amennyiben a 12 egyéni választókerület mindegyikében 1 ellenzéki jelölt indul, akkor az összesen 17 tagú testület remélhetőleg az alábbi felállásban működik majd: 5 Fidesz, 3 Momentum, 3 DK, 3 MSZP, 1 Jobbik, 1 PM (aki egyben Kulcs egyesület tag is), +1 PM vagy LMP (a fővárosi megállapodás függvényében). Ezekből a számokból látszik, hogy az ellenzéki pártok közül senkinek nem lesz többsége, senkinek nem lesz hangadó szerepe, az ellenzéki pártoknak együtt kell tudni működni a következő 5 évben (A testület 18. tagja pedig maga az ellenzéki polgármester lesz.) A testületben egyik ellenzéki pártnak sem lesz abszolút hatalma, még akkor sem lesz meg a többsége, ha a Fidesszel együtt szavaz! 
  • A sikeres polgármesterjelölt egyik legfontosabb ismérve a magas támogatottság. Nem tudjuk, mennyien támogatnák Baranyi Krisztinát, hiszen a fizetett hirdetésben is tolt petícióját pár százan írták alá, javarészt nem kerületi lakosok. Azt tudjuk, hogy tavaly 3%-ot kapott az OGY választáson. És azt tudjuk, hogy Baranyi Krisztina mögött nem áll olyan politikai közösség, amelyik releváns támogatottsággal bír a kerületben. Mögötte áll viszont Puzsér Róbert, aki Tarlós István leváltása ellen küzd, aki Budapesten a NER malmára hajtja a vizet, mert nem merte megméretni magát az előválasztáson.
  • A Baranyi Krisztina mögött álló Kulcs Egyesületet nem tudjuk releváns ferencvárosi civil közösségnek tekinteni. Honlapjuk nincs, facebook oldaluk pedig egy lebutított Baranyi facebook oldalnak felel meg. Teljeskörűen meghirdetett taggyűlésük évek óta nem volt, és nem szavaznak demokratikus módon. Civil tevékenységük egy-két szemétszedésre korlátozódott az elmúlt években. Félreértés ne essék a köztisztaságot mi is fontosnak tartjuk, a helyi Momentum alapszervezet is rendszeresen szervez szemétszedési akciókat. De ennyi tevékenység alapján a Kulcsot nem tudjuk valódi, aktív, helyileg beágyazott, jelentős tagsággal rendelkező civil közösségnek tekinteni.
  • A Jancsó Andrea mögött álló politikai közösség az EP választáson Ferencvárosban 51%-ot ért el, míg a Baranyi mögött állók mindössze 8%-ot.
  • Mi, a Momentum közössége, Ferencváros legerősebb ellenzéki pártja Jancsó Andreát választottuk ferencvárosi polgármesterjelöltünknek. Benne látjuk azt a képességet, hogy egy együttműködő, Ferencváros jövőjéért dolgozó testületet tud kovácsolni a szétaprózott pártok képviselőiből. Benne látjuk azt a képességet, hogy nem háborús állapotok lesznek a képviselőtestület ülésein, hanem csapatmunka. Benne látjuk azt a képességet, hogy nem „one-man show”-ként fogja majd fel a polgármesteri munkát, hanem a sok új képviselőből (jogászokból, közgazdászokból, építészekből, mérnökökből) a legjobbat kihozva Ferencváros jövőjéért fog dolgozni minden nap.

Támogatjuk az előválasztás intézményét, és reméljük, hogy a NER lebontásának érdekében Kriszta is így tesz majd.

Csakis rajta múlik, hogy lesz-e előválasztás.

BARANYI KRISZTINA :

Őszinte kíváncsisággal és örömmel olvastam polgármesterjelölt társam, Jancsó Andrea programját a Kerekasztal villám-vitáján. Az itt is közzétett írásaink alapján pontosan látszik, hogy a kerülettel kapcsolatos terveink között jelentős átfedés van. Tiszta, környezetbarát és a ténylegesen a ferencvárosiak érdekeit szolgáló helyhatóságot szeretnénk mind a ketten.

Andrea programjának akadnak olyan elemei is, amelyek az enyémben nem szerepelnek. Ilyen például a részvételi költségvetést. Más javaslatival együtt ezt is kifejezetten figyelemreméltó elképzelésnek tartom és remélem, hogy az októberi választás után felálló ellenzéki vezetésű önkormányzatban lehetőségünk lesz ezt is megvitatni.

Bár írásaink fókusza és struktúrája is eltérő, ezért az összehasonlítás a figyelmes olvasót is nehéz feladat elé állítja, azt gondolom, hogy lényeges különbségek is tetten érhetőek. Ezeket leginkább hosszabb távú, általánosabb céljaink és politikai önképünk között találjuk.

Míg jelölt társam ambícióiból kizárólag Ferencváros – kétségtelenül szükséges – felvirágoztatása látszik, addig én a kerületi munkát országos konteksztusban is látom. Valószínűleg ez a különbség megmutatkozik a megcélzott polgármesteri szerepkörről alkotott felfogásunkban is. Arra számítok, hogy az ellenzéki polgármestereknek – legjobb esetben is még három éven át – kegyetlen kemény küzdelmet kell folytatniuk a településük és általánosságban is a demokrata közösség érdekében. Természetesen ebből a szempontból se mindegy, hogy a remélt győzelem esetén Ferencváros a néhány vagy a számos ellenzéki vezetésű önkormányzat egyike lesz-e és különösen nem mindegy, hogy a fővárost Tarlós István vagy Karácsony Gergely vezeti-e. De az biztos, hogy ehhez a küzdelemhez rendkívül elszánt, erős és kitartó település-vezetői karakterekre van szükség.

A másik érzékelhető különbség, talán már az előválasztási kampánytól sem függetlenül, kettőnk támogatottságának alapjairól szól. Egyértelműen erre utal Jancsó Andrea írásának címe “Az összellenzéki polgármester jelölt programja”. Ez a cím pontosan illeszkedik kampányának abba az állításába, amely szerint ő a helyi pártszervezetek jelöltje (amit az Andreát támogató erők rendszeresen “a pártok jelöltjeként” szeretnek kifejezni) én pedig független jelölt lennék. Utóbbi besorolás legfeljebb annyiban igaz, hogy valóban pártonkívüli és főleg szuverén politikus vagyok. De eközben legalább két párt, az LMP és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt támogatását is élvezhetem. Támogatásáról biztosított számos meghatározó ellenzéki politikus, így például Karácsony Gergely és Szél Berndett valamint olyan korábbi ellenzéki kiválóságok, mint Bajnai Gordon, Kuncze Gábor és Gegesy Ferenc. (Külön pikantériája jelenlegi helyzetemnek, hogy a mögöttem álló politikai erők között megvalósul a Karácsony-Puzsér koalíció is.)

Szeretném kihasználni az alkalmat, hogy ismét leszögezzem: minden ellenkező hireszteléssel szemben, semmilyen szempontból nem vagyok a pártok ellenfele. Éppen ellenkezőleg, a pártokat a demokratikus politikai működés alapjainak tartom őket. Soha, egyetlen szóval se támadtam “a pártokat”. Annál inkább a rossz vagy korrupt politikusokat. Pártsemlegesen, mindegyiket.

Észrevételed van? Beszélgetnél,vitáznál erről? Itt teheted: https://www.facebook.com/groups/762663054098897/?ref=bookmarks

“VILLÁM-VITA” FERENCVÁROSBAN… Baranyi Krisztina vs. Jancsó Andrea Katalin

(A „kerekasztal” azzal a céllal ad helyt a Budapest IX. kerületi polgármester aspiránsok „villám-vitájának”, hogy a Ferencvárosban élők minél több valódi ismeretet szerezhessenek a jelöltekről. Remélhetőleg ez hozzájárul, hogy a helyben élők még aktívabban részt vegyenek a helyi önkormányzati testület októberi megválasztásában. Ha van véleményed, észrevételed vagy javaslatod a következő napokban itt beszélgethetünk: https://www.facebook.com/groups/762663054098897/?ref=bookmarks ) 

BARANYI KRISZTINA:

Ferencvárosi Nyugat-Berlin

Ahogy lassan tíz éve minden választás, úgy az idei önkormányzati választások tétje is Orbán Viktor önkényuralmának és az azt kiszolgáló bűnszövetkezet hatalmának meggyengítése. Megdöntésére egyenlőre sajnos nincsen lehetőségünk. Megroppantására, a megdöntéséhez vezető folyamat elindítására annál inkább.

Bizakodásra adhat okot egyrészt az ellenzéki pártok összefogása Budapesten és a legtöbb vidéki településen, másrészt a sikeres főpolgármester-választás. A pártok csaknem teljes körű választási együttműködése egy csapásra véget vetett az orbáni centrális erőtérnek, az előválasztás pedig minden korábbinál erősebb legitimitású jelölt állítását tette lehetővé a legfontosabb közvetlenül választott politikai pozícióra. További előnye volt a politikai nyilvánosság tematizálása és az ellenzéki szavazók mozgósítása. (Még fontosabb szerepe lehet az országgyűlési választásokon, ahol részben ellensúlyozhatja a választási rendszernek a Fidesz igényeire optimalizált korábbi átalakítását).

A ferencvárosi választás, az ellenzéki polgármester- és jelöltállítás, és a választás után felálló új képviselő testület munkája mint cseppben a tenger mutatják meg azokat a politikai kihívásokat és lehetőségeket amelyek országos szinten és nem csak az helyhatósági választások kapcsán állnak előttünk. A választási matek világos képlet elé állítja a változás híveit. Országos szinten a szavazatok nagyjából felét a Fidesz kapja. Az Orbán-kormány majdani legyőzésének feltétele ezért egyrészt a “minden fideszes jelölttel szemben egyetlen ellenzéki jelölt állításának” általános elve, másrészt olyan politikai munka, amely a legkevésbé tudatos ellenzéki szavazókat is elviszi szavazni és még a kevésbé elkötelezett fideszesek egy részét is áthozza. Ehhez az ellenzéki oldalon hiteles, elhivatott, bátran cselekvő és megalkuvást nem tűrő szereplőkre van szükség.

Egy önkormányzat még a jelenlegi központosított államhatalom keretein belül is érdemi tevékenységet folytathat a településen élők érdekében. Köztisztaságot és biztonságot teremthet, védheti az élő és fejlesztheti az épített környezetet, javíthatja a szolgáltatások színvonalát, segítheti a rászorulókat. Ahogy eddig önkormányzati képviselőként, úgy a továbbiakban polgármesterként is mindezek érdekében szeretnék dolgozni (ld. polgármesteri programom legfontosabb elemeit az írás végén).

Ezeknek a feladatoknak eminens elvégzése az alapszint. Erre adnak mandátumot a választók és ennek hiányait kötelessége számon kérnie minden választott képviselőnek. Még inkább az esetleges felelőtlen gazdálkodást a közvagyonnal. És még annál is inkább azokat az eseteket amikor a közpénzek egyáltalán nem esetlegesen “veszítik el közpénz jellegüket”…

Egy olyan jó adottságú és gazdag fővárosi kerület polgármesterének és képviselő testületének mint amilyen a ferencvárosi, a NER keretein belül azonban ennél sokkal komolyabb lehetősége és felelőssége van. Úgy kell működnie, olyan példát és nem utolsó sorban erőt kell mutatnia, aminek hatására újabb választók szavaznak az ellenzékre. A kerület polgármesterének ezt nem csak Ferencvárosban, hanem a fővárosi közgyűlésben is elő kell segítenie.

A IX. kerület vezetése önmagában természetesen nem fogja megdönteni az NER-t. De kicsiben megmutathatja, hogy mi történne az egész országban, ha a közügyeket Orbán Viktor és bábjai helyett tisztességes és rátermett politikusokra bíznák. Helyben pedig hosszabb távon is biztosíthatja a jelenlegi ellenzéki szavazók többségét. Érdemes megnézni az országgyűlési választások eredményeit azokon a jól működő településeken, amelyeket ellenzéki polgármester és képviselő testület vezet. Szegeden, a XIII. kerületben, Budaörsön.

Több ezekhez hasonló önkormányzat összefogása, a kis magyar Nyugat Berlinek hálózata megteremthetné a változás lehetőségét. Ma még a legtöbben nem látják az alagút végét. De ha sikerül túllépnünk az ellenzéki szereplőket végzetesen hiteltelenítő, működésüket megbénító eddigi kínosan bátortalan, fantáziátlan és sok esetben nem egyszerűen gyenge, hanem ténylegesen korrupt politikán, akkor rövidesen esélyünk nyílhat legyőzni az orbánizmust. Ehhez most, ezen a választáson hiteles, bátor, eltökélt és kreatív ellenzéki jelölteket kell állítani.

Polgármesteri programom legfontosabb pontjai:

Nagytakarítás a IX. kerület utcáin, terein 

– Ferencváros egyes részein nap mint nap térdig gázolunk a szemétben. A kerület polgármestereként ezért első dolgom új, nagyteljesítményű közterület takarítógépek beszerzése és üzembe állítása lesz.

– Átszervezzük a szemétszállítást. Nem kell napokig kerülgetni a tele kukákat az úttesten, mert elviszik a szemetet.

– Évente többször szervezünk lomtalanítást, hulladékudvart üzemeltetünk, ahová bármikor be lehet vinni a lomot.

– A sűrűn lakott, lebetonozott részeken rendszeresen fogjuk mosni a járdákat

– A lakóközösségek az önkormányzattól segítséget és ösztönzést fognak kapni a házak környékének rendben tartásához

– Elvégezzük az önkormányzati tulajdonban lévő házak teljes takarítását, rágcsáló és kártevőirtását.

– Télen környezetkímélő anyaggal szórjuk fel a járdákat

– Korszerű nyilvános wc-ket hozunk létre. Gondoskodunk azok takarításáról és karbantartásáról.

Nagytakarítás a kerület közéletében

– A közpénzekkel ugyanolyan takarékosan és fegyelmezetten fogok bánni, mint otthon a konyhapénzzel.

– Az önkormányzati lakásvagyont a közösség érdekében hasznosítjuk, nem politikusok rokonainak és haverjainak adjuk el áron alul.

– Átlátható, gazdaságos parkolás üzemeltetést vezetünk be, aminek a nyereségét a magánvagyonok gyarapítása helyett közcélokra fordítjuk.

– Elérhetővé teszünk minden közügyben született szerződést, számlát és teljesítés igazolást. A kerület lakóinak ügyeit intézzük, nekik tartozunk felelősséggel.

Nagytakarítás közös környezetünkben

– Új ház csak úgy épülhet, ha van rajta zöldtető vagy napelem. Nagy méretű új ház építésének feltétele lesz az épület mellé létrehozott elektromos autókat töltő állomást és ivókút.

– Támogatjuk, ösztönözzük és el is várjuk, hogy az itt élők szigorúan szelektálják a szemetet és komposztáljanak.

– Nem engedjük meg, hogy veszélyes vegyi anyagokkal dolgozó üzemek működjenek

– Minden talpalatnyi zöldterületet óvunk és gondozunk. A parkokban, játszótereken pihenőpadokat, szemetes edényeket, és ivókutakat biztosítunk.

– Köztulajdonban tartunk olyan telkeket is amiket jó áron el tudnánk adni beépítésre, hogy ott parkot, játszóteret alakítsunk ki.

– Kerékpártárolók kialakításával és támaszok felszerelésével támogatjuk a környezetbarát kerékpáros közlekedést.

A gyerekek és a gyermekes családok érdekeinek kiemelt védelme

– Megfelelő minőségű és megfizethető bölcsődéket hozunk létre.

– A játszóterekre napvitorlákat szerelünk fel. Rendszeresen karbantartjuk a játékokat, cseréljük a homokozó homokját, eltüntetjük a murvát, kőzúzalék helyett füvesítünk. Nem fordulhat elő, hogy a szülőknek kell összetört üvegek szilánkjaitól megtisztítani a homokozót.

– Önerőből – a török állam segítsége nélkül is – biztosítjuk az óvodák karbantartását. szükség esetén felújítását.  Elő sem fordulhat, hogy gyerekeknek évekig dohos, penészes, sötét tornatermekben kell sportolniuk.

Nehezebb sorsú, elesett társaink megsegítése

– Bérlakás programot indítunk, hogy a kevésbé szerencséseknek ne kelljen az utolsó fillérjüket is a lakhatásra költeniük.

– Segítséget fogunk nyújtani a tartozások miatti eladósodás, kilakoltatás megelőzéséhez.

– Nem kerülhet önkormányzati lakásból elhelyezés nélkül az utcára gyermekes család, de idős, beteg, sérült ember sem

– Segítséget kap, aki a saját pénzéből is áldoz az önkormányzati tulajdonú lakásának felújítására

– Az alacsony jövedelmű családoknak megnyitjuk az önkormányzati tulajdonú üdülőket

– Valamennyi közszolgáltatást elérhetővé teszünk kerekesszékkel és babakocsival is

– Támogatni fogjuk a fogyatékos gyermeket nevelők kikapcsolódását, nyaralását.

Uralkodó helyett szolgáltató önkormányzat

– Aki beszélni szeretne a polgármesterével, biztosan meg tudja tenni. Nem fordulhat elő, hogy hónapokig nem lehet bejutni hozzá.

– Az ügyintézők mindenkit egyenrangú partnerként fognak kezelni.

– A képviselő-testületi ülésekről utólag is elérhető televíziós közvetítések lesznek.

– A közterület-felügyelők a rendre fognak vigyázni, nem a saját hatalmukra.

– Kizárólag a KRESZ szabályait megsértő járműre tesznek kerékbilincset, de arra mindig.

– Nem a madarat etető gyermeket fenyegetik büntetéssel, hanem a fenyegetően randalírozókat és az illegálisan szemetet lerakókat

– A vendéglátósok és az önkormányzat a lakók és a vendégeik érdekeit is szem előtt tartva együtt fognak vigyázni a rendre és a tisztaságra. 

JANCSÓ ANDREA KATALIN:

“Az összellenzéki polgármester-jelölt programja”

A mi Ferencvárosunk

Egy olyan Ferencvárosban szeretnék élni, amelyik gondoskodik polgárairól. Tiszta, élhető, és modern kerületben: egy olyan Ferencvárosban, mint amilyet a lakók már nagyon régen megérdemelnének.

Jancsó Andrea Katalin vagyok, jogász és politikus. Pásztón születtem 1984-ben, és 2005 óta, lassan 15 éve vagyok ferencvárosi lakos. Szeretem és ismerem ezt a kerületet. 2014 óta önkormányzati képviselőként szolgálom a kerületemet.

Programom olyan megvalósítható intézkedéseket tartalmaz, amelyek egyaránt szolgálják a ferencvárosi idősek, a családosok és a fiatalabb, pályakezdő generációk érdekeit. Programom megvalósításával segítséget nyújtunk azoknak, akik erre rászorulnak, és támogatást kínálunk azoknak, akiknek nem közvetlen segítségre, hanem lehetőségekre van szükségük.

A fenti célok eléréséhez olyan témákat választottam programom alapelemeinek, amelyek kivétel nélkül mindannyiunk érdekeit képviselik és mindannyiunk lehetőségeit növelik. Nem nehéz ilyen témákat találni: Ferencváros az utóbbi évtizedekben hatalmas lehetőségeket szalasztott el. Szeretjük ezt a kerületet, és nem rossz itt élni, de mi hisszük, hogy Ferencváros ennél sokkal többre is képes!

A múlt hibáiból pedig tanulnunk kell, nem elég felemlegetni azokat. Nem elégszem meg annyival, hogy kritizálom az elődjeim munkáját. Az üres rombolás helyett valódi alternatívát és megoldásokat kínálok, ehhez összefogva Ferencváros politikai erőit. Ezért támogat az összes ellenzéki párt Ferencvárosban.

A pártok azonban, bár szükségesek, de nem elégségesek ahhoz, hogy változtassunk a kerület dolgain! Elsősorban az Ön támogatására és szavazatára van szükségem ahhoz, hogy megvalósíthassam az itt bemutatott programomat.

Tisztelettel kérem, olvassa el, majd vegye fel velem a kapcsolatot és beszélgessünk róla!

Ferencváros a miénk, és csak Ferencváros a miénk! Küzdjünk, dolgozzunk érte közösen!

Az egészséges utca

A klímaváltozás ténye ma már nem kérdés egyetlen ember számára sem, aki nyitott szemmel és füllel jár a világban. Ma már Magyarországon is érezzük azokat a változásokat, amelyek ellen elsősorban nemzeti, európai, illetve világszinten lehetséges és szükséges tenni. Egy önkormányzat hatásköre ilyen téren viszonylag csekély, de hiba lenne, ha nem tennénk meg mindent, ami helyi szinten megtehető. Lehetőségünk és felelősségünk van abban, hogy helyi szinten csökkentsük a klímaváltozás káros hatásait, és élhetőbbé, zöldebbé tegyük kerületünket!

A zöldfelületek növelése

A zöldfelületek növelésével visszafogható a légszennyezettség, a forró napokon hűvösebbé válnak a közterületek, és nem utolsó sorban az üvegházhatású gázok koncentrációja is csökken. Ha mindez nem lenne elég, a környezet szépsége pedig önmagában is kárpótol minket erőfeszítéseinkért.

A csepeli program mintájára ezért három év alatt 1000 új fát szeretnék ültetni. Ez megvalósítható, csak akarat és elszántság kell hozzá! Első lépésként tisztázni kell, hogy a kerületben lévő fák milyen állapotban vannak. A ferencvárosi fakataszter (nyilvántartás) felállítása pontosan ezt a célt szolgálná.

A kerületben a fakivágást csak súlyos balesetveszély, rendkívüli vagyonvédelem vagy megbízható kertészeti szakvélemény indokolhatja.

A jelenlegi betonparkolók helyén vagy azok átalakításával minél több zöld parkolót fogok kialakítani.

Több városban érdekes és hasznos kezdeményezés a homlokzatok zöldfelületté alakítása, természetesen a lakók akaratával és beleegyezésével.

A “Zöld Udvar” pályázat segítségével növelném a közösségi kertek számát. Ehhez szintén szükséges a lakóközösségek támogatása is.

A klímaváltozás káros hatásait és a kerületi lakosok lakhatási költségeit is csökkenti az energiahatékonysági felújítási program kiterjesztése, különös tekintettel a József Attila lakótelepre.

A forgalomcsökkentés érdekében a Ráday utcát lezárnám az autóforgalom elől. A gyalogosok számára megnyílt közterületet valódi kulturális közösségi térré alakítanám.

Egy élhetőbb, tisztább környezet

Jelenleg olyan alapvető infrastrukturális elemek hiányoznak Ferencvárosból, amelyeket az élhető környezet megteremtéséhez azonnal pótolni kell. Szükség van több nyilvános illemhelyre, és azok folyamatos tisztántartására. Szükség van több szemetesre, és azok gyakori ürítésére. Ezek egyszerű problémák, gyors és hatékony intézkedéssel orvosolhatok.

Pillanatnyilag köztéri ivókutakból sincs elég a kerületben. Számos új ivókutat lehet úgy létrehozni, hogy a meglévő tűzcsapokat egy speciális szerkezettel látjuk el. Erre több működő példát is láttunk már.

A kerületünkben az utcákat ellepi a szemét és a kutyapiszok. Bízom a ferencvárosi polgárokban, hogy ezt a problémát közösen fogjuk felszámolni. Az önkormányzatnak környezetbarát, biológiailag lebomló zacskókat, és a hozzá tartozó kutyapiszok kukákat kell kihelyeznie, amelyekkel a gazdik fel tudják szedni a kutyáik után a piszkot, és azt a megfelelő helyre tudják dobni. Emellett elegendő és rendszeresen ürített szemetesekre van szükség, és nem utolsó sorban tisztántartott utcákra, parkokra, játszóterekre és kutyafuttatókra.

A közös élettereink tisztántartása közös felelősségünk: a vezetésem alatt az önkormányzat biztosítani fogja ennek az infrastrukturális feltételeit, de igazán a helyi lakosok közösségérzete lesz az, amivel tartósan tisztán tarthatjuk az utcáinkat.

A lakosokkal való együttműködés jegyében köztisztasági programot indítunk, amelybe bevonjuk a helyi lakosokat, iskolákat, közösségeket.

Az iskolák és középiskolák segítségével szemétszedési akciókat szervezünk a kerületben, ezzel is erősítve a fiatalok környezettudatosságát és a kötődésüket Ferencvároshoz.

A valódi odafigyelés és közszolgálat

Közterületeink folyamatos karbantartása, tisztántartása és rendje érdekében nem spórolunk majd a nyilvános WC-ken, parkőröket foglalkoztatunk, a FESZOFE-t hatékonyan működtetjük, a közterület-felügyeletet hasznos feladatokra irányítjuk.

Konkrétumokban ez azt jelenti, hogy a FESZOFE-t és a közterület-felügyeletet teljesen átalakítjuk: a közteresek folyamatosan járják a kerületet, és a valódi utcai jelenléthez biztosítjuk számukra az anyagi és emberi feltételeket, de cserébe el is várjuk ettől a közintézménytől a szemmel látható működést.

A társaságok vezetőitől nem tűrünk semmilyen kifogást! Nekik kötelességük úgy végezni a feladataikat, hogy az a polgárok elégedettségét szolgálja. Megígérem, hogy minden esetben személyi következményei lesznek annak, ha egy önkormányzati tulajdonú társaság nem a ferencvárosiak érdekeit tekinti a legfontosabbnak.

Bérlakásprogram

Az önkormányzati bérlakások jelenlegi értékesítési gyakorlata és állapota elfogadhatatlan. Ezek a lakások nem azért vannak, hogy a politikusok ismerőseihez vándoroljanak át, jóval a piaci ár alatt. Az önkormányzati bérlakások intézményes célja, hogy a rászoruló ferencvárosi polgároknak segítséget és lehetőséget nyújtsanak, akár a pályájuk  elején, akár a nyugdíjas éveikben.

Értékesítési moratórium

Azonnali intézkedéssel megtiltanám az önkormányzati ingatlanok értékesítését. Addig szükséges ezt a korlátozást fenntartani, amíg a kerületben igény van az olcsó bérlakásokra, vagyis addig, amíg a szociális szempontok ezt indokolják.

Ingatlannyilvántartás

Szükség van az önkormányzati ingatlannyilvántartás frissítésére és aktualizálására. Az ingatlanok elhelyezkedése, mérete, típusa és állapota alapján lehet csak részletes tervet készíteni arról, hogy a polgárok lakhatási lehetőségei milyen intézkedések segítségével javíthatók.

Az önkormányzati ingatlannyilvántartás mindenki számára nyilvános, internetes felületen keresztül kereshető lesz. Lehetőség szerint a bérlakás-pályázatokat is ezen a felületen keresztül kell lebonyolítani. Ezzel a folyamatok átláthatóbbá válnak majd, és fel lehet számolni a lakásmutyit és az a körüli korrupciót, hogy az átlag polgár számára is megfizethetők legyenek az önkormányzati bérlakások.

Az önkormányzati ingatlanok felújítására vagy bontására az önkormányzatnak ütemtervet kell készítenie és forrásokat kell erre a célra biztosítani az éves költségvetésben. A ferencvárosi önkormányzat legyen köteles a minimálisan elvárható színvonalig felújítani az ingatlanokat, így azok szociális alapon bérbeadhatók lesznek. Az ezen felüli, nem a minimális életszínvonalat biztosító beruházásokat a lakossággal vegyes finanszírozásban, hosszú távú bérleti konstrukciók alapján szükséges végrehajtani.

Bérlakás-felújítási alap

A bérlakások kiadásából származó bevételeket egy bérlakás-felújítási alapba irányítanám. Az itt összegyűlt összeget kizárólag az önkormányzati lakások felújítására lehetne fordítani. Az intézkedést és az alapot addig kell fenntartani, amíg a napi működési bevételekből nem tudja az önkormányzat kigazdálkodni a bérlakások felújításának költségét.

Az állampolgárok bevonásának programja

Az utóbbi években, évtizedekben szinte minden politikai párt ideig-óráig a zászlajára tűzte az állampolgárok nagyobb mértékű bevonását a politikába. A valóságban azonban ez sohasem valósult meg.

Nem elegendő az, hogy néhány évente szavazunk a parlamenti és az önkormányzati választásokon, ahogy nem elegendő a Nemzeti Konzultációk irányított és megtévesztő kérdéssora sem!

Ha egy politikus valóban a polgárok érdekében akar dolgozni, akkor miért nem engedi őket beleszólni a mindennapok döntéseibe?

Megválasztásom esetén több olyan intézkedést tervezek bevezetni a ferencvárosi önkormányzat életébe, amelyek Magyarországon még soha nem látott módon kiterjesztik a polgárok erejét a politikai ügyekben.

A részvételi költségvetés bevezetése

A polgárok minden évben szabadon dönthessenek az önkormányzat költségvetésének egy részéről, akár több száz millió forint sorsáról! A pontos felhasználható összeg a költségvetés függvényében évente változik, annak 1%-a: ez tavaly 243 millió forintot jelentett volna.

Az ötleteket lakossági fórumokon és internetes felületeken gyűjtjük össze. Számítok a Ferencvárosban élő lakosok és a kerületben tevékenykedő vállalatok ötleteire, meglátásaira, mert a valódi problémákat nem lehet íróasztalok mögül észre venni és megoldani.

Közvetlen és élő kapcsolat a lakossággal és a vállalatokkal

A nagyobb felújítások és beruházások előtt is szeretném, ha a lakosság és az itt működő vállalatok részt vennének a közösségi tervezés folyamatában. Ötleteikkel, meglátásaikkal segítenék, hogy olyan beruházások valósulhassanak meg a kerületünkben, amelyek valóban mindannyiunk érdekeit szolgálják, nem csak a politikusok hasznára vannak!

Kidolgozzunk az internetes hibabejelentő felületeket, ahol a lakosok bármilyen panaszt bejelenthetnek, legyen az kátyú, illegális szemétlerakó, vagy akár koszos köztéri illemhely vagy túlcsorduló kuka. Maga a bejelentés csupán néhány másodpercet vesz igénybe, és ami a legfontosabb, a lakosság számára is követhetően fogjuk megoldani a problémákat.

Valódi tájékoztatás a propaganda helyett

Az önkormányzati nyomtatott újságnak, a honlapnak, és a közösségi média felületeinek nem az a feladata, hogy a polgármester és az egyes politikusok szabadidős tevékenységét dokumentálja. De még csak nem is az, hogy egyes ellenzéki, független képviselők vérnyomásemelkedéséről számot adjon.

A kerületi tájékoztatás ehelyett szóljon a korrekt, tényszerű információáramlásról, lehetőség szerint előzetesen, még a döntések előtt. Hiszen így van lehetőségük a ferencvárosiaknak időben tudomást szerezni a tervezett eseményekről, beruházásokról, és így válhatnak a társadalmi vita és a valódi konzultáció színtereivé azok a nyomtatott és elektronikus felületek, amelyeket az önkormányzat az adófizetők pénzéből működtet!

A képviselő jelöltek személye még nem tisztázott, azonban – mivel őket az ellenzéki pártok állítják ki a megállapodás értelmében – biztos vagyok benne, hogy fogunk tudni együtt dolgozni. Noha a pártok között komoly ideológiai különbségek vannak, az együttműködéshez csak egy közös cél kell: ez a cél most a NER lebontása.

Reméljük, hogy az ellenzéki pártok ennek a szellemében fognak jelölteket kiállítani, és felállhat egy olyan testület, ami a NER lebontásán túl még a programomban megfogalmazott pontokban is egyet tud érteni.

A Momentumos jelöltekről jövő hét kedden lesz szavazás, és személyesen biztos vagyok benne, hogy kiváló, mindenki számára elfogadható helyi lakosokat fogunk kiállítani jelöltként. A többi párt nevében nem tudunk nyilatkozni, de bízunk benne, hogy ők is elfogadható jelölteket állítanak majd ki.
Kiemelt fontosságúnak tartom, hogy a várhatóan felálló ellenzéki többségű testület jól tudjon majd együttműködni az ellenzéki polgármester-jelölttel és a hivatali dolgozókkal.

 

Köszönöm Önnek a figyelmet és a támogatást!

Megtisztelő, hogy elolvasta a programomat.

Kérem, hogy keressen meg a kérdéseivel, meglátásaival az alábbi elérhetőségeim bármelyikén.

Facebook: https://www.facebook.com/jancsoandreakatalin/

Blogom: https://jancsoandrea.blog.hu/

E-mail címem: jancso.andrea@ferencvaros.hu

Támogasson szavazatával, hogy egy jobb és szebb Ferencvárosban élhessünk – Talán kicsit boldogabban is, mint most!

 

KOMÓCSIN SÁNDOR: Újabb hihetetlen csavar a brexitben

 

(A napi.hu 2019-07-11-i cikkének, engedéllyel történő után közlése)

A királynőt mint államfőt is nagyon nehéz helyzetbe hozhatja, ha Boris Johnsont megválasztják a brit Konzervatív Párt elnökének, ám ennek ellenére nem tudja biztosítani a miniszterelnökké választásához szükséges parlamenti többséget.

Elképzelhető, hogy Boris Johnson, a brit Konzervatív Párt esélyes elnökjelöltje akkor sem ülhet be a miniszterelnöki bársonyszékbe, ha a július végén esedékes pártválasztáson a tory tagság pártelnökké választja – idézte a Guardian két alkotmányjogász szakértői véleményének konklúzióját. Ahhoz ugyanis, hogy betöltse ezt a posztot, igazolnia kell, hogy megvan a megválasztásához szükséges parlamenti többsége, és a dolgok jelenlegi állása szerint ezzel gondja lehet.

Egyes tory képviselők ugyanis azzal fenyegetőznek, hogy nem szavaznak rá a parlamentben, mert azt ígérte, hogy október 31-én, a brexit határidejének lejártakor – tekintet nélkül a súlyos gazdaságikövetkezményekre – megállapodás nélküli kilépteti az Egyesült Királyságot az EU-ból. Ezt a parlamenti képviselők többsége – az ellenzék és a kormánypárt számos tagja – elutasítja, ám ez az ellenállás nem köti meg a kormányfő kezét. Így egy módon lehet tuti biztosan megelőzni a válási megállapodás nélküli brexitet: Johnson miniszterelnökké választásának megakadályozásával.

Pici többség

Robert Hazell és Meg Russell, a University of London UCL intézetének professzorai abból indulnak ki, hogy a kormánytöbbség jelenleg hajszál vékony a londoni parlamentben. A toryk a kormányt kívülről támogató észak-ír unionista párt (DUP) tíz képviselőjével együtt csak háromfős többséget élveznek, miközben máris Dominic Grieve és Ken Clarke, két befolyásos konzervatív honatya jelezte, hogy kész Johnson beiktatása ellen szavazni.

A két jogász szerint a kulcskérdés az, hogy az új konzervatív vezető képes-e kétséget kizáróan állítani, hogy megvan a megválasztásához szükséges parlamenti többség. Az egyik lehetséges forgatókönyv szerint, amint kiderül, hogy ki nyeri a pártválasztást (Johnson ellenfele Jeremy Hunt külügyminiszter, akit esélytelennek tartanak), a tory képviselők egy kisebb csoportja bejelenti, hogy – látva kire kéne szavaznia – visszavonja a támogatását a párt miniszterelnök-jelöltjétől.

Szegény királynő

Ezzel kínosan nehéz helyzetbe hoznák a királynőt, akinek jelölnie kell a miniszterelnököt a parlamentnek, és alkotmányjogi tanácsadóit, mivel bizonytalanná válna, hogy kormányfőjelölt megkapná-e a törvényhozás támogatását hivatala elfoglalásához. A bizonytalanságot azzal oldhatnák fel, hogy a királynő ideiglenesen jelölné Johnsont miniszterelnöknek, azzal a feltétellel, hogy bizonyítania kell a többségi támogatását. Ezt szeptemberben tehetné meg, amikor az augusztusi nyári szünetre elvonuló képviselőtársai megkezdik őszi munkájukat.

Ezzel szemben alternatívát jelenthet, hogy Theresa May ügyvezető miniszterelnök a hivatalában marad addig, amíg Johnson – vagy valaki más – nem tudja felmutatni a biztos többséget, s így az ügyvezető kormányfő utódjelöltjeként ajánlhatja az illetőt a királynőnek. Semmi jele annak, hogy Johnsonnal szemben – ha ő lesz a pártszavazás győztese – bárki felállhatna alternatív miniszterelnök-jelöltként, ugyanis az ellenzék nem tud kormányfőjelöltet állítani.

Előttünk áll tehát egy feloldhatatlannak látszó belpolitikai válság, amely úgy szól, hogy bár a parlament többsége elutasítja a válási megállapodás nélküli brexitet, eközben olyan személy aspirálhat az ország vezetésére, aki kész lenne ezt megtenni. Nem csoda, hogy sok parlamenti képviselő mindkét oldalon úgy véli, hogy ezt a patthelyzetet csak egy előrehozott parlamenti választással lehet feloldani, amelyet ősszel tartanának.

(Menni fog!

Több mint 30 konzervatív parlamenti képviselő akarja megakadályozni a válási megállapodás nélküli brexitet – idézte a Bloobmerg Sam Syimahot, aki korábban minisztereként is szolgált az egyik tory kormányban. Vannak köztük olyan nehézsúlyú játékosok, mint Theresa May, aki kormányfőből hamarosan visszaalakul egyszerű képviselővé, vagy Philip Hamond pénzügyminiszter. A Munkáspárt is ezen ügyködik, ezért Syimah úgy látja simán meglesz a többség a kemény brexit megelőzésére, és a parlament képes lesz érvényesíteni ezt az akaratát.)

(A szerző újságíró)